Botival és Robival még tavasszal túráztunk egy roppant kellemeset Ásotthalom irányába, ahol visszafelé Boti Mórahalom és az M5 között megmutatta, hogyan lehet tartósan 40km/h tempóval haladni és állva hagyni a mezőny nagyobbik felét. Azóta vártam A túrára, amikor mindezt nagyban is ki lehet próbálni. Tadamm, szerdán 4:20-kor frissen fürgén elindultam otthonról Kiszombor irányába, 4:59-kor elértem a 43-as melletti keróút végét és 5:13-kor meg is álltam Botiék háza előtt. 6-ra igértem az érkezést - picit alábecsültem Lidérc tempóját. A világítást végig működtettem és a napszemüveget is csak Szőreg végén tudtam felrakni - viszont az idő kellemesen hűvös volt és forgalom egy szál se. Ezt a szakaszt már a korábbi Csanádos posztban részletesebben bemutattam, így ugorjunk. 
5:42-kor sikerült továbbindulni a faluból, majd Boti megmutatta, hogyan lehet a legrövidebb úton átjutni Makón. Szegedbicajék már írtak róla posztot, most képzeljétek el mindezt 10 baros virsligumin úgy, hogy minden második utcát előbb felásta az óriásvakond, majd a lyukakat több helyen puha homokkal töltötték ki. A két templomtorony megpillantását követően végre ráálltunk a kivezető szakaszra, majd az autópálya lekötő út keresztezését követően beállítottam magamnak a szokásos Chemical Bros munkák egyikét (bő egy éve nem tudok rájönni, miért kizárólag ennél a prüntyögésnél lehet tartani a nagy sebességet hosszú távon, de legalább nyugtatólag hat az ember idegeire), majd beültem Boti elé, hogy én is tegyek már valamit a haladás érdekében.
Az elfogadható útminőség miatt szépen lehetett használni a könyöklőt, forgalom továbbra is alig, így használhattuk a sáv közepét. Kb 32-30km/h-val pirítottam Rákosig - már akkor feltűnt, hogy milyen gyorsan hagytam el a bal oldali erdősávot, majd a csatornát, a szántókat, végül lehetett is látni a mobil tornyot 11 óra irányban. Rákoson megálltunk inni a kék kútnál, majd Boti ült be előre. A következő 17 kilométeren 35-33km/h-val haladt előttem, miközben végig ott csücsültem szorosan mögötte hol a jobb, hol a bal hátsó pozícióban. Az élmény nehezen adható vissza, szóval következzék némi illusztráció:
A nagy sebességű haladás komoly bizalmat feltételez a résztvevők között: az Egyes egyszerre jelöl ki olyan pályát, ami megközelítőleg síma X-ben és Z-ben, és ezt igazítania kell a hátulról érkező forgalomhoz, miközben kiszámítható sebességgel halad. A Hátsó ugyanúgy tudja figyelni a 6 órát, azonban Boti tükre miatt erre nem volt szükség, illetve nem túl egészséges 30km/h fölött hátrafelé kukucskálni úgy, hogy előttem 30-40cm-vel halad egy bitang nagy Gepida. A kerekek ráfutásos érintkezése velem eddig ritkán fordult elő - legsúlyosabb eset akkor volt, amikor egy szemből átsodródva előző autó miatt Laci 2006-ban rárántott a fékre Kecel és Kalocsa között, én meg belerepültem az árokba - egyéb esetben montin max halljuk a surrogó hangot és, ha fogjuk a kormányt, akkor nem történik semmi. Országútival nem próbáltam.
A megyehatárig még jobban tudtam a jobb/bal hátsó pozícióban üldögélni, de utána olyan rossz volt az út, hogy teljes mértékben Botira kellett hagyatkozni. Útitársamnál tapasztaltabb keróst azonban nagyítóval se találnék (Ő az igazi Szeged-Makó expresszjárat :D), így akár bekötött szemmel is mernék mögötte menni - feltételezve, hogy bekötött szemmel tudnám, merre van mögötte és őt nem zavarná. A könyöklőt már tesztelgetem egy ideje - voltam vele a kelebiai úton, Fehérváron, Szentes felé, azonban most végre végig ki tudtam használni - a hardver találkozása a megfelelő úttal és a megfelelő útitárssal. A Botis felvezetés amúgy Lacira emlékeztetett a bizalom és az egyszerűség (=nincsenek és/ha/vagy logikai kapcsolók csak brutális tolóerő) mellett az is, hogy számomra egzotikus fordulatszámon haladtunk. A magam eszével kényelmesen darálom a mákot 32-30km/h-val és ennyivel mág elégedett vagyok, de amikor az Urak ráadják a kraft, onnantól olyan fordulatszámon is elforog a lábam, amin magamtól nem mennék. Egyjátékos módban ezt nem tudom, hogyan lehetne leszimulálni - max kötök magam elé egy műnyulat, vagy ilyesmi.
Tótkomlósra pontosan 2:10 fedélzeti időnél értünk be (ilyen gyorsan még sosem értem Komlósra...), majd MÉvi instrukciói alapján megcéloztuk a Mit-Gyúr Pékséget. Ezúttal nem zavartak el minket, mert már nyitva voltak, így vettem egy túrós és egy almás pitét, illetve Boti is hasonlóan tett. Megkérdeztük, hogy van-e valami tejmentes dolog MÉvinek, de nem volt, igaz, bármit is vittünk volna, zsemlemorzsa-koncentrátum formájában ért volna Szegedre. Evés-ivás után ismét keróra ültünk. A Tótkomlós-Kaszaper utat emlékeim szerint nem használtam az első, 44 kilométeres túránk óta, amikor Robival a 10 éve először végrehajtott 100km-es túrát megelőzően megnéztük, hogyan is mozog a keró országúton. Jubilálunk kéremszépen, bár az úttest azóta sem lett jobb. A 8 kilométeres távot meglepően gyorsan tettük meg, majd Kaszaper határában megálltunk táblát fotózni.
Kaszaper után 10 km volt Csanádapácáig, erre még sosem jártam, mert vagy a Kardoskút-Pusztaföldvár-Csanádapáca, vagy a Mezőhegyes felé mentem. Eredetileg Botival sem erre jöttünk volna, hanem a 47-esen akartunk gurulni Szegedtől Csabáig, aztán rájöttünk, hogy egyszer én is tekerhetnék hozzá. A forgalom már kezdett normálissá válni, de még mindig elvoltunk a sáv harmadán-felén. A jobb hátsó helyről kukucskáltam előre.
Csanádapáca bejáratánál találtam kutat, így Rákos után itt ittam. Így felváltva kevésbé terheli meg az ember gyomrát az evés-ivás - vagy a kormányon heverésztem, vagy kiegyenesített háttal tekertem és egyik sem kellenes tele gyomorral. Kiegyenesedve tiplizni 34km/h-nál, és nem kiesni a tempóból azért nem mindennapi élmény. A túra nem túl titkolt terve az volt, hogy Csanádapácán megállva veszünk egy szép dinnyét és jó alaposan megesszük. Hát, lattunk egy jányt, aki 100ft/kilóért árult, de utána sehol senki. Falu után meg búzaföld. Hová lett itt mindenki?! Tíz éve, amikor anyámmal erre tekertem a szolnoki mission után, akkor elég volt szépen betekerni Földvár felől, majd venni egy dinnyét, megenni, majd elgurultunk Békésre, hogy utána Muronyon keresztül vonatozzunk haza. És az úttest. No ehhez is a rómaiak nyúltak hozzá utoljára:
Nagyobb térképre váltás
Azóta max az évszakok változtak. Could it be even worse? Hell yeah:
Nagyobb térképre váltás
Bár elsőre roppant ártatlannak látszik, ezt a szakaszt később csak herevibrátornak becéztük, mert annyira rázott minden kis repedése, hogy Botinak már-már le kellett lassítania (!) 30km/h alá. Vagy csak rájött, hogy úgy kevésbé zokogok. Csabaszabadi után végre ismét szimplán foltossá változott, a terep hullámzása azonban meglepő volt. Legutóbbi ittjártamkor is nyűgös volt ez a szakasz, most az erősödő forgalom kezdte bosszantóvá tenni. Főleg, amikor Coca Cokás hülyegyerek úgy előzött minket a kanyarban, hogy a szembejövőknek erősen satuzniuk kellett, hogy ne legyen csattanás. Nincs is felemelőbb annál, mint reggel felkelni, majd szembesülni azzal, hogy frontálisan nekünk akar jönni egy pedofil mikulásokkal telematricázott dobozos autó - ez úton is részvétem az élményt elszenvedő mercisnek. A kulturális sokkot követően fedélzeti idő szerint 3:27-kor, csillagidő szerint 8:56-kor szépen beértünk Békéscsabára. Jó minőségű bicikliút a baloldalon. Majd közepesen szakad minőségű bicikliút a bal oldalon, kék kúttal. Majd oldalváltás, mert innentől a menetiránynak megfelelő oldalán haladunk az útnak. Viacolor. Rohadó betonos felüljáró. "Tojja le"-tábla. Boti beam me up!
Békés felé régen a 47-esen kellett menni, jelenleg a 47-es Murony mellett megy, és ezt az utat 470-nak hívják és nőtt mellette egy keróút is. 2010-ben épült az utolsó üteme néki, azóta nem jártam erre. Nos, ez még mindig aszfalt. Szép széles, vannak mellette kék kutak meg táblák is. A régebbi szakaszokon már vannak gyökér által felnyomott darabok, de épp jókor jöttek szembe szép nagylányok, így nem értünk rá ilyen bágátel dolgokkal vesződni. Sajnos később már ez nem ismétlődött meg Békés belterületén belül, ahol csodálkozva láttam egy két soros cementlapokból álló járdát - "nézdmár, ezt nem táblázták ki gyalog-kerékpárútnak" :P Murony felé is vezet kerékpárút, de idővel elfogy. Ahogyan az országút is, szépen lassan, kavicsról kavicsra. A békéscsabai és békési kerójárdás butaságokba beleölt pénzből ezt az utat tuti rendbe lehetett volna hozni.
Murony. A legvégső határ. Ennek végtelenjégét járta a Boti és az Enterprise, jó sok évig. 10 éve én is erre tettem első lépéseimet a különös új világok felfedezése irányába, hogy eljussak oda, ahová még sosem merészkedtem.
9:51-kor Muronyban végre megálltunk inni és enni, ami Csanádapáca óta nem jött össze. A főtérnél az ABC előtt van kék kút is. A boltban szerzett zsakmányt pedig elfogyaszthattuk a park idilli filagóriájában. A 10 deka párizsiből visszapótoltam a vizet, a 4 kifliből és 2 sportszeletből pedig az elégetett ásványi anyagokat. Boti ráérősebben falatozott, így még heverészni is tudtam - végre vízszintes van a hátam alatt :D . Miután már az összes lehetséges módon végigfeküdtem a padon és Boti is végzett a lakomával, tettünk egy tiszteletkört a faluban, majd elindultunk Kamutra, hogy megnézzük az Index parkot. Annyi eszem persze nem volt, hogy neten is utána nézzek, de hátha ki lesz táblázva. A 47 irányába a Muronyból kivezető út újra lett húzva, sőt, a főúton túl Kamut bejáratáig nagyszerű volt. Kamut kifli alakban simul az országútra, és kicsit jobban zötyögtünk. 
A parkot végül nem találtuk meg, vagy csak nem figyeltünk eléggé. Hajni épp ebédelt, így a telefonos segítség sem segített, azonban kedves kis helynek tűnik :) . Még a Lidérc és az Enterprise is vidámabban pózol a képen a megszokottnál. A falu után volt olyan terv, hogy elmegyünk Kondorosra, majd onnan Orosházára, de az országút olyan rossz volt, a 47-es pedig olyan jó - és én olyan fáradt -, hogy inkább elindultunk Békéscsabának. Ska-P hatása alatt beálltam előre és nekiálltam fötörni a mesés aszfalton. Volt szép új fehér vonal az út szélén és azon még jobban lehetett suhanni (Maradóónaaa!!!). Most komolyan, mit lehet csinálni erre a nótára 33km/h-val kotráson kívül?
9 km gyönyör után Boti finoman leterelt az elkerülőre, hogy csabai vasútállomást inkább a Szavasi úton át közelítsük meg. Hozzáadott mesterséges kerékpárút érintése nélkül. Relatív időm szerint pöccre 5 órával a szegedi indulásomat követően értünk be, 150km távval számolva szép izmos 30km/h jön ki ami szép, tekintve, hogy a "Békéssel" és "Makóval" kezdődő településeken a kerékpárosoknak szánt infrastruktúra a helyi vezető elit szellemi szintjét tükrözi, míg az országutak állaga magasabb skálán képezi le ugyanezt.
Nagyobb térképre váltás
Mindent összegezve, országúti túrázásaim 10 éves évfordulóját egy rendkívül élvezetes száguldással sikerült megünnepelni. Kb időrendi sorrendben haladva pedig mindezt köszönöm útitársaimnak: Gabesz, Robi, Lipy, Anyám, Laci, Ági, Hajni, Stella, Dova, Pepe, Gergő, Nagy Gábor, CsImi, Atom, Vuk, Vega, Boti, Gergő, Robi, MÉvi, Anita, Helga, Laci, Katinéni, Évi, Peti, Balázs, Eszter, és mindazoknak, akikkel együtt tekertem hosszabb vagy rövidebb szakaszokon. És miután a Nightwish-t is 10 éve ismerem (köszi Peti!), ezért következzék egy mestermű:
