Miért is olyan cuki? Mert a sugárutak körül egyedül ezen van kerékpársáv. Az Imi ez után úgy folytatná, hogy a kerósáv nem vesz el másoktól felületet, illetve a kerékpárost nem fenyegeti jobb és balhorog…, de számomra az bőven elég, hogy adott egy szép hosszan egyenes út, amin oda lehet pörkölni 30km/h-val, felvéve a forgalom természetes ritmusát (megj: az én 25-30km/h közötti sebességemmel haladva lehet kihasználni a zöldhullámot is). A Gábor majd felsorolja, hogy miért jó bicajozni (kényelmes, gyors, környezetkímélő, …), a magam ideológiailag képzetlen módján mindez úgy hangzik, hogy
a.) öt évig tömegközlekedtem egyetemistaként Szegeden, ami királyság, de utálok megállóban malmozva várni;
b.) azért nem veszek motort/autót/űrsiklót, hogy bemásszak vele a 3 km-re lévő munkahelyemre, majd körbe-körbe futrinkázzak parkolóért;
c.) akik ismernek, azok tudják jobb, ha befelé és hazafelé tiplizve kiengedem a fölös gőzt, ha már egész nap a monitor előtt húzom a bélést.
A Csongrádi felosztható „finom”, „még finomabb” és „nem finom” szakaszokra. Ha az ember Sanyifalva felől zümmög befelé a városba, akkor a körtöltés előtt belefut egy szép, baloldalon vezetett keróútba. Ez Sanyibácsi szerint egyszer majd összeköti Sanyifalvát Szegeddel, megszabadítva a kerekezőt a szűk, idiótasággal különösen terhelt és némileg lyukas országút használatától, cserébe majd lesz pár szép átvezetés a pusztában az út bal oldaláról a jobbra, majd a jobbról a balra – nem beszélve az olyan artifaktumokról, mint pl. a szőregi keróúton nődögélő fa. Meg persze van rá némi esély, hogy felnyomják az út menti fák, a vakondok és a homokférgek is, mint a 47 mellett a Tisza-híd után. De ne legyünk negatívak, mert még ketté is reped a végén :P .
Fókuszáljunk inkább a pozitív energiákra, a töltésen átkelve ugyanis a körforgalomtól a négysávossá váló út minkét oldalán szép kétirányú térkővel kirakott kerósjárda van. A srácokat zavarja a térkő, de én pattogósan is szeretem. Oldalirányú kis utca nincs, tehát a megoldás egész elmegy.
A Makkosházi körútnál lévő kereszteződésnél kezdődik viszont a „finom rész”. Valami rejtélyes oknál fogva nincs kerós átvezetés a zebrán, de itt még úgyis csak 3-5-ben szalajt az ember. A buszmegálló végéig itt három forgalmi sáv van egymás mellett, így bőven van hely felgyorsulni – bár nem érdemes túlspirázni, mivel az első lámpa úgyis piros lesz. Ha szerencsések vagyunk, akkor nincs előttünk senki, ha kevésbé vagyunk szerencsések, akkor csak troli, ha meg abszolúte pechesek vagyunk, akkor meg egy csomó autó tötymög az orrunk előtt. Mérhetetlen szerencse ellenben, ha egy traktor áll előttünk a kereszteződésben – ne is kérdezzétek, miért… Zöld esetén a magányos kerékpáros szépen adagolja a fokozatokat és 3-5-ből a buszmegállóhoz érve eljut 3-8-ig, amit utána bent is hagyhat egészen a Nagykörútig (vagy legalább a Rózsa utcáig). Ha troli van az ember előtt, akkor jobb 3-4-ből indulni, majd hátrafelé kukucskálni. A lámpák működése miatt többnyire nem jön senki hátulról, míg a troli sok időt eltölt a következő megállóban. Így 3-8-as fokozatban kényelmesen ki lehet kerülni és ott lehet hagyni az egészet a csudába (figyelem: csak megfelelő szél, forgalmi, látási és útviszonyok mellett alkalmazható, szabad 6 óránál, a mozgó troli elé bevágni tilos és életveszélyes). Ha autók vannak az ember előtt, akkor csak nyugalom, 2 másodperccel a telezöld után talán megindul a kocsisor…
Valami sajátos véletlen folytán meglehetősen kevés úthiba lézeng a sugárút eme szakaszán, különösebb rodeózásra csak a Rózsa utcai megállónál lehet számítani. Ott érdekesen lehet beférni a nyomvájú és a kátyú közé. Itt kezdődik a kerékpársáv, öröm és boldogság. Télen pár egybites trollnak sikerült finom kis komposztot ráhordani, így esőben az útburkolat gyengéden nyákos, de szerencsére a sárga csíktól 20 cm-re tiszta szokott lenni. A kerékpársáv egyébként a közútkezelő mágikus eszköze arra, hogy az útra kerülő vizet egy jól meghatározott területre gyűjtse össze. Természetesen ez még véletlenül sem egyezik meg a csapadékvízelnyelők előfordulási helyével. Sebaj, 3-7/8-as fokozatban az ember egyébként is az utat nézi, koncentrál a megfelelő légcserére és kapaszkodik a pattogós hangulatú kormányba. Mielőtt erre terelték volna a 43-as személyautó forgalmát, a népek szerettek megállni a sávon meg mellette, de azóta nagyrészt leszoktak róla (amiről talán a megállni tilos táblák is tehetnek).
Nagykörútnál csak pár másodpercet kell állni, mert ismét jön a zöld, itt némi járdázásra van szükség a balra kanyarodó sáv miatt, de utána szerencsére folytatódik a sáv. Itt is népszokás a mellé és ráparkolás, vicces lesz, ha a 8-as mellé a 10-es troli is a szabálytalanul parkolókat fogja kerülgetni. Szent István térnél jön a legfinomabb rész. Ide már csak a troli jöhet be, és az aszfalt is szép sima. Egyedül arra kell vigyázni, hogy az alárendelt utcák felől megkapja az ember az elsőbbséget (éjszaka ez egyszerűbb, mert az első lámpa szakszerű használatával jelezni lehet a többiek számára is, hogy jövök).
Hogy mi történik, ha az ember eléri az Anna kutat? Innen folytatjuk.
