Ha már az áprilisi szegedi CM-et sikerült kedvenc rendezőim számára hardcore alleycatté varázsolni, ideje volt végre kipróbálni, milyen is ez. A rendezvényt a szegedi programokban bővelkedő Fixeged rendezte - Cobrítával menni fixis rendezvínyre höhö. A feladat: tekerj el adott pontokra a városban, majd érj vissza: imádnivaló. Szóval sikerült odaérnem négy előtt a vitéz utcai Monoba regisztrálni, majd, mint kiderült, a start csak 5-kor került megejtésre. Szellő és hűvös idő stimmolt, csak, hogy ne legyen hiányérzetem. Rajtszámnak sikerült az ikonikus 42-t kipecázni - tudjátok: az élet, a világmindenség, meg minden.
17:05-kor kerókat az utca túloldalára letámaszt, majd megkaptuk az első célpontot: Bertalan-híd szegedi hídfője. A nép vad rohanásba kezdett, szóval én is odaballagtam a lovamhoz, majd parkettázva kivágódtunk a Boldogasszonyra. Miután itt piros volt a lámpa, szépen megálltam - a tömeg pedig egy szuszra húzott el tőlem balra. Lámpa zöldre vált, gyorsan eljutottam hátul az ötöstől a hetes fokozatig - volt mit üldözni. Az árvízi emlékműnél megkezdtem az előzést és a Novotelnél már az élbolyban kotortam. Mint utólag kiderült, némely népelemek a Dóm téren és a Zrínyi-Oskola utcán is bepróbálkoztak - számomra felfoghatatlan oksági kapcsolat alapján. Bertalannál már kaptunk szép papírt, erre voltak ráírva minden sorrendiség nélkül a célpontok. Irány tehát a "Bölcsöde". Ja igen, térképem nem volt, a Misinek ellenben igen, csak érdemi koordináta rendszer nélkül. Így aztán a csordaszellem jegyében befogtuk az elől haladó élbolyt és fötörtünk utánuk a 3-4 tarjáni végállomása (pontosabban az 1-2-3-4-5-ös villamospótló végállomása) felé. Ott krétával rajzolni kellett egy fogkefét, majd irány a Hattyú utca. Ezt már tudtuk is, hogy merre van, mert Misi megtalálta a térképen. Aztán valami érdekes irányba fordult el, így már csak egyedül értem oda az ojjektumhoz. Miután nem volt gumijavító készletem (merde, csak a Lidérccel kellett volna menni, Cobrítámon csak pumpa volt), mehettem egy kört a temetőig. Aztán még egyet, mert rájöttem, hogy úgy a leggyorsabb a Zsinagóga felé. Szóval Rózsa utca, majd Pacsirta utcai 30-as övezet. Kicsit lassú, de jó. Utána Kossuth, majd Nagykörút. A Mars tér magasságában rájöttem, hogy ebben a forgalomban nem feltétlenül szeretnék én balra sorolni menet közben, így a második lámpánál a pirost kihasználva bekúsztam a belső sávba, majd egy busz kék hátulja mögött landoltam a következő balra kanyarodóban - mögöttem egy trolival. Ebből a szendvicsből az első lehetőségnél szabadultam is, majd a Zsinagóga sarkán elénekeltem a leányoknak a "Cifra palota" című nótát (kellett azért egy kis tollbamondás a részükről). Íme:
Utána kaptam egy jóízű hátszelet a Kálvárián, majd a buszsávból bevágódtam az oly sokat tapasztalt Honvéd térre. Itt a bünti elvileg az volt, hogy az ellenőrző pontot a göngykavics közepén állították fel, ami mondjuk Corbíta számára nem jelentett érdemi megrázkódtatást. TIK-nél kaptam még egy pecsétet, majd irány a Mátyás tér. Itt volt szerencsém visszacsúszni egy helyet, mert csak harmadjára sikerült megdobnom dobókockával azt a számot, amit tippeltem. Nem, mintha nagyon törtem volna magam, elég tatás tempóban nyomtam végig - péntek délután erős oldalszélben nem voltam túl vigéc. Szóval a Vitéz utca sarkánál még egy helyet csúsztam vissza - így lettem hetedik (!). Jó sokból.
Térkép:
Ez így összességében 12km volt, olyan 50 perc alatt. Mikor lesz a következő?!
Amúgy utána még volt ilyen pedálon állós verseny, meg ki tud minél messzebb csúszni fékezett hátsó kerékkel verseny, de a Cobríta nem ilyesmire van optimalizálva, szóval kihagytam.
Zenének pedig következzen a korszellemhez igazodva egy Motörhead klasszikus:
És, legyen még egy Slayer klasszikus is, csak, hogy éljen július elseje és másodika is. Kommentelni meg kommenteljen mindenki amit akar.