Cobríta és Lidérc kalandjai

Újabb poszt a témában, amely már magában foglalja az ásotthalmi határátkelő megközelítését és használatát is. 

77,6km, 2:55, max: 38,5km/h, átlag: 26,5km/h 

Eredetileg reggel akartam indulni Békéssámsonon és az őt övező pusztákon át Orosházára, majd végül délután háromkor gurultam ki Ásotthalom felé. Előre szólok, hogy fotózni most nem sikerült, mert a Nap vagy végig szemben volt, vagy lement. A Szegebicaj még 2010 tavaszán járt erre, túl sok minden azóta se változott, eltekintve attól, hogy a kerékpárút már az autópálya után kezdődik - továbbra is remek minőségben. A hőmérséklet úgy 10 és 0 fok között lehetett, némi nyugatias széllel, így inkább a Lidérc mellett döntöttem annak viszonylagos érzéketlensége miatt. Bőrkabát+pulóver+tavaszi nadrág kombinációban már az elkerülő úton kezdtem megfőni, pedig akkor még nem kapcsoltam utazó fokozatra. A reptér/Matyértől az autópályáig nagyjából eseménytelen volt az út - az úttest széles, a kis forgalom miatt lehetett menni a nyomvájuban, amit legfeljebb akkor hagytam el, ha túl sok autó érkezett szemből. Amennyiben az út széle nem egy karfiolra rágott, többszörösen lecsiszolt izé lenne, hanem valami ilyen, akkor minden további nélkül elférnénk. Az autópálya után kezdődik az Ásotthalomig vezető kerékpárút - ami Szeged környékén mondhatni az egyetlen értelmes és jó minőségű keróút (a Bordány-Üllés-Gárgyán ebben a formájában csonka, a Tisza-Vásárhely 47-es melletti kerékpárút pedig a kissé egyenetlen minőségéről hírhedt - és csonka). Amit persze nem értek, hogy amennyiben ugyanazok az emberek állnak mögötte, mint a Mórahalmi borzalmak mögött, akkor azt hogyan hozták össze?? No mindegy, a külterületi rész legalább kiválóra sikerült.

És akkor néhány szóban erről a vidékről: ez bizony egy kanyargó országutas, lapos és lápos terület. Dombosnak éppen nem mondanám, de valamelyest hasonlít a Zákányszéknél leírtakra. Tehát az a típikus "megfoghatatlan" puszta: nem érezni rajta a távolságot, az autópályától Mórahalomig egyedül a kanyarok adnak neki változatosságot, de valamiért mégsem fogható a Préripályához, ahol az üresség különböző fokozatai teszik szórakoztatóvá az utat. Ha ingergazdag környezetre vágyunk, akkor jöjjünk inkább Röszke-Nagyszéksóstó irányából.

Mórahalmot követően jutottam ki az alig egy éve átadott, Ásotthalomig érő keróútra. Az aszfalt színén látszik, hogy még szép és új, viszont már nyomják fel a gyökerek. Eleinte már csak itt-ott láttam az út szélén lévő jókora kunkorokat, de később volt olyan szakasz, ahol az útpályát teljes szélességében megemelgették 5 centrire az ide-oda mászó gyökérkék. Az eredmény egy instant rázóút lett, hadd ne mondjam, mit és hova annak, aki kilopta az útalapot. Koncentráljunk inkább a környező erdőkből áradó fenyőillatra.

A kerékpárút jelenleg az ásotthalmi leágazásnál ér véget - nagyon helyesen nem húzták be a falu főterébe, merthogy felesleges lenne a nem túl nagy forgalom miatt. A lakatfanatikusok ne nézzenek ide: miután már éppen ideje lett volna egy reggelinek, a kerót gyorsan ledobtam a CBA előtt és két percre beugrottam 3db Sport szeletért a boltba. Ilyet ugyebár nem szabad csinálni, de a Lidércen nincs lakat, a kutya nem járt arra, és még jó 35 km volt hátra. A falu egyébként tök cuki, jövünk még erre, mert Laci totál odavan a Kelebia felé vezető erdős szakaszért (lehetne egy Szeged-Ásotthalom-Kelebia-Öttömös-Kiskunmajsa-Kiskunfélegyháza "fenyves-túrát" rendezni).

Én azonban a leendő határátkelő megközelíthetősége miatt jöttem, amit lassacskán megnyitnak. Ásotthalomnál mindössze arra kell ügyelni, hogy a "Kelebia, Kissor" táblánál Kissor felé forduljunk. Tanúlságos, hogy Kissor még veletlenül sincs rajta a keróstérképemen, illetve a Guglimapson - csak a buszmenetrend tanulmányozásakor találkozhatunk vele. Ez is csak onnan tűnt fel, hogy arrajártamkor épp vártak a népek a buszmegállókban végig az út mellett. Szerencsére térkép nélkül, fejből navigáltam szokás szerint, így nem akadtam fenn a nevezéktan eme botlásán. Maga az út elég jó minőségnek örvend és egyenes, két oldalán erdőkkel. Miután a Nap lement, a kis fényszóróval világítottam magam elé, a naggyal pedig az út széle és az árok irányába a kutya-veszély miatt, illetve növeltem a sebességem. A napnyugtával persze a hőmérséklet is csökkenésnek indult, ami a hirtelen gyorsításokat eleve lehetetlenné tette - fázni persze továbbra sem fáztam. A telehold ekkora már magasan volt, így a nagy égi reflektor fényénél élvezhettem az árnyas tájképet. A határhoz vezető utat 44km és 1:40 alatt értem el. Ezt követően gurultam tovább Mórahalom felé, ami innen csak 9km-re van. Eme kishatárátkelő megnyílásával a Szeged-Palics (burek!!) távolság kb. 42km-re szűkülne, ami csak alig hosszabb a 36 kilométeres Szeged-Röszke-Horgos-Palics útvonalnál (és nincs benne autópálya...).

A visszafordító után a vidék mind kevésbé lett erdős, és mind inkább kezdett füvesbe váltani. Aztán beletoppantam út szélén szunyókáló két "tanyai mélynövésű vegyes" kutymóba, akiket a 29km/h-s utazó helyett a csatakiáltással sikerült jobb belátásra kéríteni. Ekkorra már túlvoltam egy hármas őzcsoporton és egy engem figyelemre se méltató zsömle-vizslán, szóval kell az az árokba világító lámpa... A hideg szélnek háttal egyébként is fel tudtam venni végre a megszokott tempómat - látszik, hogy mennyit számít pár hónap punnyadás, a Szeged-Fehérvárat október elején még széllel szemben nyomtam le a mostani 26km/h-nál kissé jobb átlaggal (28km/h volt 206km-en, na ne viccőjünk már). Autóból volt valami kettő, illetve a busz is utólért egyszer csak, de ezt leszámítva csak a Hold, a csillagok és az ugató kutyák kísérték az embert. Nos ilyen helyzetben mindig tanácsos az úttest közepe felé húzódni. Nem csak a kutymákok, hanem sokkal inkább a kivilágítatlan kerékpárosok miatt. A szembevilágító Hold miatt ugyanis elég nehéz kiszúrni a sötéten imbolygó népelemeket.

A legutóbbi túrámon (Pomáz-pucoktúrás-Esztergom-Tokod-jókora kerülő-Dorog) is élveztem, amikor sötétben kellett szerpentint mászni 7km/h-val (próbáljátok ki, aztán rájöttök, hogy tényleg magvan ennek is a maga bája :) ), amikor érezni az aszfaltnak nekifeszülő nyers erőt. Most a Telehold fényénél fehéren világító romos tanyák és kuvaszok között követtem az Oriont, miközben a Lidérc fényszórói pengeként vágták az éjszakát. Mórahalom után mindez kiegészült a tavakból és egyéb vizes élőhelyekről felszálló hideg, mocsárszagú pamacsokon történő áthajtással. Köd, vagy pára nem volt, csak egyszerűen érzed az arcodon azt a nyers hideget.           

A főút mellett aztán kiütközött a kerékpárutak egyik komoly hátránya: a szembe jövő autók fényszórói néhányszor erőteljesen korlátozták a látótávolságomat, miközben a gyorsítás-lassítás a hideg miatt nem működik, az úton pedig alacsonyan szállnak a kivilágítatlan kerósok. Az persze örömteli, hogy a nindzsákat innentől kezdve nem a kamion kerekei alól kell kipucolni, hanem én durranok beléjük. Morcosságomat egy szeptemberi élmény alapozta meg: Vásárhely és Kishomok között a 47-es melletti keróúton (az erdős, kanyargós szakasz) egyszer csak előttem termett három kivilágítatlan kerós - egymás mellett. A Lidércen a vészfékezés pontosan tudjuk, mennyit ér, szóval eme eszeretetteljes hangulatomban megkérdeztem tőlük, hogy ugyan hol a lámpájuk. Tatter erre felemeli a jobb mancsában hunyorgó telefont, hogy ezzel. És az ilyen létforma szavazhat, meg írhat alá hitelszerződéseket. Az még egy dolog, hogy a telefonjából hátulról semmit sem lehetett látni, de FEHÉR FÉNYT NEM TESZÜNK JÁRMŰ VÉGÉRE! Na, most ilyen probléma nem volt, mert mindenki a fekete kabátjában és kivilágítatlanul haladt (láthatósági mellényt meg csak én hordok az egész megyében asszem) - pedig tegnap előtt este örömködtem Atomnak, hogy este öt és fél hat között Újszegeden a Vedres utca felé az összes arra járó 24 kerós ki volt világítva rendesen. Most meg nem győztem előre pittyenteni a távolságival, hogy lássak, ha a szembejövő autós elvakít és/vagy a saját irányomba haladó autók nem világítanak meg elegendő utat előttem. Egyéb esetekben elég volt a kisfényszóró+telehold kombináció.

Az autópálya után már igencsak kezdtem szép szaftos pizzaszeletekről fantáziálni, így megettem a harmadik Sport szeletet, majd tovább mentem a Fény városa irányába. Józan ész szerint a körforgalomnál jobbra kell kanyarodni, rámenni az 5-ös főútra és úgy be a városba, de már úgyis régen jártam a külső Kálvárián, rázassuk a vesénket. Ha még csak rázna - de ezen már több a lyuk, mint az aszfalt, össze-vissza roskadt, meg nem tudom, még mi történt vele, de ritkamód rosszul érzi magát. A vasút után a Sportszelet is ficánkolni kezdett, oszt kaja nekem itt ne búvárkodjon, ki is mentem az útra, majd integettem a szembejövő, hasonlóképp túl sokat látott kollégának. A Móravárosi körútról gyorsan átkotródtam a roppant célratörő Szél utcára, majd megálltam megrendelni a családi méretű Petit a magasságos Pizzatorony szentélyének főpapjaitől és papnőitől. A futár meg is kérdezte, hogy ezt hányan akarjuk betolni - nem éppen arra számított, hogy ketten :D . Pedig már elég sokat járt nálunk, tudhatná :D :D Pár szelet pizzával később aztán nézhettem az időképen, hogyan esik a hó a mázlista Tiszántúlon. Hát, nekem most ilyen nap/hold/csillagfényes jutott, pedig egy éve még szügyig álltunk a hóban: 

Muzsika gyanánt pedig szóljon a Baddest Ruffest - Backyard Dog: