Délalföldiként kissé nehéz felfogni, milyen az, amikor négy és fél órán át van fent a Nap az égen. Hasonlóan a "repülőn felszállás után nem ér le a lábunk" hibaüzenethez, bár ennél jobb a "mi történik, ha felállunk a mozgó repülőn" továbbá a "lehet-e sétálni a repülő szárnyán" (ha már egyszer körbe rajzolták rajta, hogy hová nem szabad rajta lépni) magvas gondolati kör. Persze az ember érti, hogy erre a masszív alumínium/kompozit csőre az se gyakorolna különösebb hatást, ha lambadáznék benne, de az "állati én" ettől még úgy viszonyul ehhez, mint a székely bácsi a zsiráfhoz az állatkertben. Node: a Nap állása az egy speciális dolog, ott már egy Ljubljana/Split/Dubrovnik kiruccanás során is feltűnik az embernek, hogy adott időpontban a megszokotthoz képest máshol jár az égen, ami Svájcban még inkább szembeötlő volt. Japánban meg végképp, ott május közepén két órával tovább is tart egy nap, mint Szegeden - így ébredtem én minden nap magamtól frissen és fürgén reggel 6-kor...

Na szóval 2012. november utolsó előtti hetének vasárnapján szálltam le Oulu repterén éjjel 1:30-kor, szakadó esőben. Ez kissé meglepő volt, mert ez már igencsak észak (bár a helyi fogalmak szerint ez még csak Közép-Finnország) és tajga, de mint kiderült, tényleg nem ez a típikus időjárás. A reptéri váróban szépen berendezkedtem éjjelre, volt ott internet, konnektor meg meleg, majd reggel szépen bebuszozok a városba (a wikitravel szerint a taxi 30 eurót kóstál a busz meg 5-öt, az általam kapott pénz pedig már elfogyott a repülőjegy és szállás kifizetése során), szóval ráérünk. Hajnali 5-kor azért már csak kidugtam az orrom a buszmegállóba, majd meg is nyugodtam, hogy 8-kor majd lesz itt busz. Kivéve vasárnap, mert akkor csak 11-kor indul :) . Mire eljött a 8 óra és ráébredtem erre az apróságra, már kiolvastam az egész internet és lábrázást kaptam volna még öt óra ücsörgéstől. A város csak 15 km-re van a reptértől, az összes cuccom elfért egy 95 literes hátizsákban, az eső elállt, szóval sétáljunk inkább.

Nagyobb térképre váltás
Ami persze furcsa volt az a Nap hiánya. Mindjárt kilenc óra és sehol semmi fény. Az eső meg kissé ráfagyott mindenre, de az országút mellett húzódó gyalog-kerékpárút szépen fel volt szórva zúzott kővel. És annyira nem lehetett hideg sem, mert amikor a visszafelé úthoz teszteltem az öltözékemet két órányi városban rohangálással azt egy hét felhám növesztgetés követte a számon. Most meg volt rajtam egy póló-pulóver, farmer, bőrkabát és a kedvenc bojtos sapkám, amit még Hajnitól kaptam Svájcban. A bőrkesztyűt az első 3 km után le is kellett venni, mert kezdtem túlmelegedni.

Egy teremtett lelket se találtam az úton reggel 9-kor, az első népelemmel is csak akkor találkoztam, amikor a gyalog-keróút bevezetett a lakóházak közé. Ezen a blogon többnyire nem hangzik el túl sok pozitívum a keró-gyalog utakkal kapcsolatban (okkal), de ebben a konkrét esetben a kialakítás törkéletesen megfelelt a célnak. Egy forgalmi sáv széles, síma, szintbe aszfaltozott aszfaltcsík, kis számú oldalutcás keresztezéssel, komolyabb csomópontokban szintben elkülönítve. Közvilágítással. Mondjuk ez az országutakra is igaz, ami hazai szemmel meglepő.

Nagyobb térképre váltás
Amit mondjuk nehéz eldönteni, hogy hol van külterület, mert ez elég sűrűn lakott vidék, de vannak benne kisebb erdők, vizes élőhelyek. Meglepően sokáig tartott, mire kiértem Oulunsaloból és a tenger partján húzódó erdőkben találtam magam. Érkezésemet követően egy ideig sóvárogva gúvadtam a reptér melletti szálloda hirdetésére, de jobb, hogy nem indultam el erre az alvóhelyre, mert jó 5 kilométert kellett volna megtenni idáig. Ennyiért meg ne piszmogjon az ember.

Nagyobb térképre váltás
A tajga rendkívül szép tud lenni, van sok nyírfa, fenyőfa és még több nyírfa. Továbbá előbújtak a kocogók, a kerósok, a kutyások és ezeknek a különböző kombinációi. A megfelelő ütem és az ébrenlét fenntartásához volt némi Metallica és egyéb klasszikus a fülemben, így az első kerós-kutyás a frászt hozta rám, amikor elhúzott mellettem. A helyi népelemek mondjuk legalább hasonló csendes érdeklődéssel szemlélték túrázásomat. A Myllyoja patakot követően sajnos ismét lakott területre értem, némi séta után azonban kiértem a Lila akác közből egy buszmegállóba.      

Nagyobb térképre váltás
A nyári fotón ez csupán egy átlagos buszmegálló, azonban így télen elég érdekesen nézett ki a bódé mögött egy rakás, egymásra dobált biciklivel. A helyi közösségi kerékpár program ugyanis kb úgy működik, hogy ami nincs lezárva az közös, minek eredményeként tavasszal, a hó elolvadását követően kb 100 bicajra leltek a helyiek a színház mögötti parkban. :) Ezt azonban nem tudtam per pillanat, így inkább elhatárolódtam a kerékpár kölcsönzés eme módjától. A kereszteződést követően már egész világos lett, saját mércémmel mérten is. Mind több nordic walkingolós emberbe botlottam, ami külön élmény, mert végre egy olyan járda, ahol nem csak én kolbászolok elfogadható tempóban. A stadiont elérve végre felkerültem arra az Oulu térképre, amit még a reptéren vételeztem (addig emlékezetből navigáltam - a reptéren megnéztem, hogy merre arra és mendjünk valami olyami irányba). A vasút fölötti felüljáróra érve már eléggé kezdett fáradni a hátam, meg a vádlim is kezdett füstölni. Szóval ideje enni egy kis csokit abból a készletből, amit előző este még Ferihegyen vettem (mini Toblerone :D ). Most már vastagon bent voltam a város ipari negyedében, továbbá volt néhány bevásárló központ is, így el kellett gondolkozni azon, hogy mégis mikor és merre tudok én majd bevásárolni kaját, nyilvánvalóan sok-sok euróért. Az egyszerűség kedvéért arra a napra megelégedtem ezzel a zacskó apró csokival. Az utolsó kilométeren már kezdett füstölni a talpam is - a távolság egy dolog, a rohamtempó egy másik, de nem szoktam hozzá, hogy ekkora cuccal a hátamon toljam. Pedig Orosházán egy-egy tecsós bevásárlás 8km sétával szokott járni. Lényeg, hogy 11:00-kor ott álltam a vasútállomással szembeni szállásom előtt - mire kiderült, hogy a szoba csak 4-től lesz beköltözhető.

És akkor nem árt szólni a városról. Rengetegen tekernek, de sajátos módon mindezt gyalog-keróutakon próbálják elvezetni. Más kérdés, hogy zömében így néz ki a gyalog-kerékpárút:

Bár vannak ilyen kisebbek is:

Az épületek szépek, szeretik a fát. az élőt és az épületfát egyaránt:

A jellemző széliránnyal kapcsolatban viszont nem lehetnek kétségeink:

Ott tartózkodásomkor egy-két napon láttam is a Napot - délben kb ott volt az égen, mint nálunk nyáron reggel 6-kor. A hőmérséklet pedig szépen leevickélt -15 fok vidékére, és az ég is derült volt éjjelente. Visszafelé Ouluban még láttam a teleholdat, de Helsinkiben már hófúvásban szálltunk le. És fel. Érdekes látni, hogyan deformálódik a géptörzs oldalszeles felszállás során a farokból nézve (nem, mintha eddig Helsinkiben bármikor is sikerült volna zötyögés nélkül le/felszállni időjárástól, napszaktól, évszaktól függetlenül). Mint kiderült, a visszaút során pár sorral mögöttem ült az igazi Mikulás, de ezt én már keményen átaludtam. Íme egy átlagos finn munkanap a reptéren:

Akkor mondjuk én is néztem, amikor Helsinkiben leszállva a hódűnéket gurigázta a szél, minket meg leállítottak a susnyásban és a sztyuvi anyagli mosollyal nyitotta ki az ajtót, mire a szél enyenesen az utastérbe fújta be a havat :D És egy videó arról, hogyan szedik le a havat a repülőről indulás előtt:
Továbbá egy kis zene a minőségi metál országából (megj: a rénszarvas és a sör valóban elismerésre méltó!!):