Operation: Atomgombolyag
2005. július 18. szép, meleg nap, dél felé erősödő déli szél
5:30 Várpalota
Íme elérkezett az utolsó szakasz, háromhetes zarándoklatomnak a mai nap vége. Feltéve, ha elérem a 11 órási kompot. De ja vu. Tavaly ezt egyszer már eljátszottam. Akkor szakadó eső volt, most pára és napsütés. De már megint majd lefordulok a keróról, olyan álmos vagyok. Nem is volt semmi érdekes. A szél is nyugton hagyott. Sárszentmihálynál már ébredezni is kezdtem, mert onnantól már valódi út jött. A szokásos keresztútnál ezúttal megálltam.
6:36 Keresztút
Itt most nem volt akkora tépelődnivalóm, mint tavaly. Nem mehetek Székesfehérvár felé, mert úgyse volna pénzem hazavonatozni innen. Naplózás, ivás és irány tovább. Szabadbattyán. Ismerős hely, idén már voltam egyszer erre, akkor vonattal. Ezúttal akadálytalanul mentem át a falun, meg az autópálya fölött. Tácon ismét láttam a táblát Gorsium antik városa irányába. Most sem fordultam le. Itt már kezdett feltámadni a szél.
7:25 Soponya
Elmentem a tavalyi buszmegálló mellett. Akkor az eső elől oda húzódtam be, naplózni és inni. Most egy konfortosabbat kerestem, kicsivel odébb. Egy bácsi jó étvágyat kívánt, miközben a Zichy-kastély szomszédságában bepusziltam az első szendvicsemet a háromból.
A szél egyre erősödött. Ráadásul szemből. Ezt nem igazán értettem: amióta elindultunk, végig az északnyugati szél tombolt, most meg egyszerre átfordul délibe. Ennek már semmi se jó? Valahol Nagyhörcsökpuszta után ismét megálltam egyet (
Rémes ez a hosszú út. Ha jó szél van, akkor csodás. De így, egyedül, nem az igazi. Bár, már csak én vagyok úton a négy kapitány közül. Úgy kell nekem. Lasek már tegnap megérkezett Orosházára, szóval ő már megint úton van, amikor én még mindig.
Nagy nehezen elértem a 61-es utat. Itt kevésbé volt guszta, mint, amikor Böhönyénél mentünk rajta, de azért itt is elég gusztán nézett ki. És végre jól fújt a szél is. Csak pár traktor telihordta földdel, úgyhogy rúgott párat a jószágom.
9:00 Cece vége
Ismerős falu. De most egyből megtaláltam a lekötő utat Paks felé. Hát igen, a tapasztalat. Kezdett már elmúlni a koránkelés-kialvatlanság miatt előjövő rosszullét. Volt két órám huszonkilenc kilométerre. Mi kell még?
9:23 valahol Németkéren
Némi pihenő. Ez itt természetvédelmi terület. Vannak fák az út mellett, még a szelet is fogják. Elméletileg már csak Gyapa lesz útközben. Ez egy német város: amikor bemegyek, van valami zöld névtábla, ami a falu felénél kicserélődik egy másik zöld táblával, amire Ker van írva. A másikat nem sikerül sose megjegyezni.
Na, átmásztam Gyapán. Emlékeim szerint ez után érintem majd a magasfeszültségű vezetékeket, majd jönnek azok az átkozott dombok. Ratyi az út rajta, és még sokan is vannak: hárman, vagy ketten. Menet közben van valami siló is rajta. Most is itt vannak, de most legalább nem esik. És emellé még látom az erőmű kéményeit is! Tavaly azt már elnyelte az eső által keltett köd.
A táblán jelzettnél három kilométerrel hamarabb értem el a Paks-táblát. Sebaj! Vizet vettem fel 10:30-kor, eláztatva a térképet, majd roham! Be a belvárosba, balra, majd ki a Duna-partra! Te jó ég! Árad a Duna! A kikötő víz alatt van! Azért csak följebb megyek. Hú, a komp attól még működik. A kutya is itt van. Hát akkor, szépen legurulok.
10:40 Paks- komp
Csak stílusosan, idén már 20 percet kellett várnom! Pedig az egyik buckára gyalog mentem fel! 11:00 behajózás, tíz perc múlva már a túlparton vagyok. Kiszállás, cső kutya! Megszámoltam: kemény 11 db autó előzött le, míg a Dunától Foktőig mentem. Ezért van az a csomó bicikliút útközben? Miután megszemléltem a kalocsai elkerülő utat és az ipari park környékét, elégedetten bementem a városba. Idén nem esik. Most rossz a szél. Egyből ott voltam a vasútnál. Még a jegyet is meg tudtam venni. És maradt 200 forintom! Bár, a kutyával idén nem találkoztam. A vonatba felszállással adódtak gondok: annyira ki voltam fáradva, hogy nem bírtam magam és biciklit elsőre beemelni. Ott lógtam keróval a kezemben. Harmadjára sikerül csak. El voltak fáradva a térdeim. De sikerült! Még arra is volt időm, hogy elrohanjak vizet felvenni. Ezt követően visszaszálltam az apró Bzmotra, becsukódott az ajtó, és ismét búcsút intettem Kalocsa tulipános-kutyás vasútállomásának.
