Most, hogy lezajlott életem első 200 főre tervezett, ámde végül 600-ra sikeredett tömegrendezvénye, ideje átadni a tudást az ifjonti generációknak – „hadd okuljanak ebből az okonáim, ha valamitül egyszer majd megszaporodok”.
A folyamat két részre bontható: egyfelől a dolog érdemi része: útvonal meg a biztosítás. Másfelől van az érdemtelen, „ádminisztrátív” része, ami biztosítja, hogy a tömeg (és a rendezők) kellően emelkedett állapotban emeljenek a Városháza előtt. Így aztán két részre szedem a dolgot, az első posztban a finom részét, a másikban az undormány-kotormány részét mesélem el.
Első epizód: Útvonal és biztosítás – a Finom rész
Adott ugyebár egy 200-300-400 fölé konvergáló létszám a Facebúúkon, miközben 12 biztosításra jelentkező önkéntes cincog a zsebben. Optimista becslések szerint a Facebúúkos jelentkezéseket el lehet osztani kettővel (végül fel kellett szorozni kettővel), míg a rendezők száma konstans. Flottánk örökös mozdonya, Lacibácsi, erre mondaná azt, hogy ez is olyan „Gáboros” szervezés lesz: minimális erőforrásból lőni mozgó célpontra.
Először is Dr. Imibácsi készített nekünk egy szép, 10km-nél hosszabb, a rakpartot és két hidat tartalmazó útvonalat a városban, ami lehetőség szerint minél heterogénebb és forgalmasabb (elvégre demonstráció meg tömeg). Mellette meg lett szavaztatva a nép, hogy ugye április 22-ét akarják-e, elvégre az a Föld napja (meg utána héten már Dubrovnikban vagyok). Aki egyetemista, annak a hét eleje és a nap vége a jó, aki pedig nem, annak meg a hét vége és munkaidő után. Radical-t könnyebb az előbbieknek, szervezett CM-et pedig az utóbbiaknak szervezni.
Miután a résztvevők száma mutat valamiféle bizonytalanságot és elaszticitást, a rendezvény a Critical Mass és az alleycat sajátos egyvelegét öltötte magára. Kedd délután összegyűltünk a rendezők jelentős hányadával, és először is megnéztük, a fő csomópontok hány embert igényelnek (hány stopvonalat kell tartani). Így lett egy marék 4 fős és másik marék 2 fős kereszteződésünk. Innentől létrehoztunk 4 csapatot (Alfa, Bravó, Csárli és Delta, avagy Alfa, Béla, Cékla és Deltoid), akik elméletileg felszabadulván képesek áthelyeződni a tömeg elé és újabb kereszteződést zárni le. Tehát egy-egy kereszteződés nincs hosszabb ideig lezárva negyedóra-tíz percnél. Miután rendezőim Istenkirály kategóriába esnek és a tapasztalatuk alapján már fekvő nyolcas szintűek, szépen csoportokba osztódtak, és szvsz jobban tudták, hogy mi a feladatuk, mint én a n00b szervező.
A rendőrség a dolog tervezési részéhez nem igazán tett hozzá, vagy legalább is ellenvetésük nem volt. A lámpákat szerették volna kikapcsoltatni, ámde 15 perces sárga villogtatásokért a város 20 pontján össze-vissza nem lettem volna megdicsérve a lámpás cég részéről. Ami még csütörtökön felmerült, hogy az „ádminisztratív” szakaszban egyfelől elvérzett a Rakpart (merde!), illetve, hogy csak egy sávban mehetünk. Bertalan híd esetében mindez jókora feladat lett volna Alfáéknak.
Csütörtök délután maroknyi rendezővel végigtekertünk gyorsan az útvonalon, hogy ismerkedjünk vele. Ez után egy árnyas parkolóban finomítottuk a lezárás tervét – pici pöttyökkel jelöltük be, ki hova állna. Ezt másnap reggel térkép formájában ki is küldtem a csapatoknak, meg indulás előtt oda is adtam – aztán gőzöm sincs, hogy a nagy rohanásban mire tudták használni (illetve valószínűleg számukra triviális dolgokat rögzítettem benne…).
Miután már nem volt mit tenni, délután kettőkor kiültem a Dóm térre és vártam (meg vágtam a 200 matricát, amit vettem, hogy az asszony osztogathassa). Illetve összeaplikáltam a sisakomat a fekete-zöld parókámmal, valamint felöltöztettem a Cobrítát plakátba. Indulás előtt pontosan 5 perccel befutott Dova is, így a rendezők másik felének is lett mellénye. Illetve meg-meg állva a mezőny mellett, teli tüdőből megkértem a résztvevőket az egy forgalmi sáv tartására, a járdázás és villamossínezés hanyagolására, valamint a mentők-tűzoltók átengedésére. Rendőreink pedig megleptek 4 db frissen mosott rendőrautóval – szemben az eredetileg ígért kettővel. Öröm és boldogság. Miután a rendezők az élre keveredtek, illetve sikerült a záró rendőrautót bemutatni a záró kerékpárosnak, nagyot üvöltve elindult a menet. Csapataim szétszóródtak, így onnantól csak a vázra erősített taktikai térképen és a telefonon gyorshívóba rakott törzsfőnökökön keresztül tudtam, mi történik. Gondolkoztunk távrecsegőn is, de végül is ezért van a telefon.
A tömeg meglepően jól viselkedett, nem járdáztak, egy sávon mentek, és nem előzték le a felvezetőt – tehát semmi zergling-attitűd. Jómagam tartottam valami 13-15km/h-s tempót (elfelejtettem felcelluxozni a zsebemben lévő km órát) az előttem guruló fekete rendőrségi VW mögött, miközben imádkoztam, hogy a terv végrehajtható legyen. A Dugó térnél a Bravó csapat eléggé centizve érkezett be. Ettől már tartottunk előtte is, mivel a menet kellően szét lett húzva az egy sávozás miatt, így Robiéknak elég kevés idejük volt átlibbenni a Bécsi krt-Szent3ságtól ehhez a körforgalomhoz. Gáborék az Alfában ellenben ügyesen a helyükön voltak az Annánál (lévén már az Aradi térnél szabadultak). A Kossuth sugárúton néztük, hogy miért nem mennek Rókus felé a villamosok, mire kiderült, hogy valami okosgyerek épp akkor bizonyosodott meg arról, hogy az elővárosi terepjáró oldala villamostámadás ellen nem véd. De legalább a mi utunkat nem torlaszolta el. Az öröm és boldogság a Nagykörúton ért: főrendőrünk itt már a felezővonalon ment, amit mi jókora kihagyással már úgy értelmeztünk, hogy viselkedhetünk optimális macska módjára – azaz kitölthetjük a rendelkezésre álló teret. A Csongrádinál ez a probléma fel sem merült, miután itt az út kiszélesítése után sem festették át négy sávosra az utat (pedig elvileg azért épült az általunk március elején letakarított kerósáv). A rend őrei látnivalóan élvezték a feladatot: lehetett gyorsítani, villogózni, integetni. A Rózsa utcán már a szembeforgalmat is félrepakolták :) . Itt volt még egyébként a legdrámaibb pillanat: már csak egy utcányira voltunk a József Attilától, amikor megérdeklődtem Gábortól, hogy merre járnak. Erre kirobbannak az orrunk előtt 10 méterre és bevágtáztak a kereszteződésbe. A Szilléris rákanyarodás előtt nem értem el a Csárli csapat vezetőjét, így a másik tag számát kellett menet közben a vázon lógó térképről bepötyögni, majd felhívni. Lényegében már ott voltak, de az út görbülete miatt nem lehetett látni. A Bertalan előtti kereszteződést a Delta Force jó alaposan lezárta és úgy is tartotta, amíg fel nem mászódtunk a hídra. Én igazából itt fogtam fel, mennyien is lehetünk. Főrendőrünk ugyanis akkor állt meg előttem, amikor a végzáró autó is fent van a hídon. Hát jóval a folyón túl, úgy a lefelé harmadánál álltunk meg. Szóval volt mindjárt két emelés is. A versenykerósok mellettem könnyebben emelgettek – de nehogy azt képzelje valaki, hogy CM-re majd a Lidércet fogom vinni?!
Azt igazából nehezen tudtam elképzelni, hogyan fog a tömeg egy sávra zsugorodva ráfordulni a Népkert sorra. A félreállított szembejövők eme dilemmámat idejétmúlttá tették. A hídon mondjuk jött szembe egy akárhányas troli, de ezt szépen tovább lehetett engedni (némi üvöltés kíséretében – TROOOLIIIIIIII!!!). Állítólag a Belvárosi hídon megint elsiettem az emelést. Itt mondjuk már az egészen mi tanyáztunk, szóval az alján elég nehéz volt rájönni, fent van-e a vége. „Minden út bringaút!”
.jpg)
Azt hiszem, a Széchenyi téren és a Híd utcán okoztuk a legnagyobb rumlit – össze-visszadobált autók fogadtak minket, és végül a Városháza előtt sikerült emelés közben értelmesen elmondanunk a CM aktuális üzenetét („Gyors, kényelmes és biztonságos kerékpározást Szegeden” – meg azon kívül is…), megköszönni a rendezőknek és a rendőrségnek a fantasztikus biztosítást, a tömegnek a részvételt, illetve némi pikirtséggel a Városházának az engedélyeket.
Utána visszahömpölyögtünk a Dóm térre, főrendőrünknek futtában megköszöntem a segítséget (utána írtam ám e-mailt is!). Majd akik még átjöttek, azokkal emeltünk kettőt. Az elsőnél mondjuk leszakadt a kormányra szigszallagozott orbitális méretű környalóka. Ezt az asszonynak szántam, ha már a Delta csapatban trolikat, villamosokat meg egyéb népelemeket moderált az elmúlt másfél óra során. Így a második emelésnél a tömeg megúszta az újabb szózatot tőlem, mert a nyalókát a számban fogtam. Ezt követően adtam valami furcsa interjút (eredetileg Atommal ugráltunk Dr. Imi háta mögött, aztán kedvenc jogászunk rájött, hogy ha már én vagyok a szervező és kivételesen kéznél vagyok, akkor beszéljek már én – ez lett belőle :D :D ). Majd pedig fotózkodás a Dóm előtt.
Mit lehet erre mondani? Csak kell ilyet csinálni szeptember 22-én is!
