Cobríta és Lidérc kalandjai

A rutin-túra olyan, mint a rutinműtét - amikor már azt hiszed, hogy n-edik nekifutásra már semmi újat nem fogsz tapasztalni, kiderül, hogy de. Jelen esetben a déli szellő surrant végig a könnyű léptű tünde módjára az Orosháza környéki gyepen olyan elegánsan, hogy talán az elmúlt évek leglassabb átlagát (20,4km/h) sikerült összehoznom 200-on :)

Az idei szarvasi osztálytalálkozó apropóján végre lehetőségem volt arra, hogy az idei szottyadt évadba becsempésszek egy igazi teljes menetfelszereléses (sátor, hálózsák, keróstáska) tekerést. A távolság 100 km, mi az már, Vegával legutóbb 3,5 óra alatt daráltuk be, igaz Lidérccel. Nagybani fuvarozásra pedig Cobra dukál, tehát a péntek délre tervezett indulást követően pontosan egykor ki is gurultam a Csongrádi sgt benzinkútjáról a jól megérdemelt 3 barral. Miután az előző posztnál kellően miákoltam a Fehérvár-Velencei tó keróút borzalmatosságán, most nem veszem el a szegebicaj kenyerét és csak országúton fogunk tekerni.

Sándorfalváig például szépen lehet az úton tekerni, a tavasszal felmart útszél azóta valahogy meggyógyult - kevésbé volt hanglemez-formája. A déli szellő itt még egész hátulról jött, szóval lehetett tartani a 25-27km/h-s tempót, megy ez. Szerencsére még nem indult el a délutáni roham Sanyifalva irányába, így meglepően kevesen előztek záróvonalat átlépve a beláthatatlan kanyarokban. A faluba beérve a kedvenc kék kutamat továbbra is döglötten találtam, maradt tehát a kissé kopottas itató a település túlsó felén. Itt már várakoznom kellett, mert két honpolgárral egyszerre értem oda - de ők valamiért egyből odaengedtek.          

A lefetyelést követően folytattam utamat a mind kihaltabbá váló tájon. Lehet, hogy belsős infó, de állítólag valakik ide is terveznek valami gyásztot. Most nézzünk szépen körbe, hogyan is néz ki a tájék út péntek délután kettőtől háromig:

Ez volt Ópusztaszer irányába, ez pedig Sanyifalva irányába.

Összesen kb 5 autó előzött le, ami megfelel a Szeged-Kiskunhalas út hajnal 3-5-ig terhelésének. Persze ettől még örülhetünk valami szép (sima, egyenes, széles, nem füvesített...) aszfaltnak, de akkor tegyék Szeged és Sanyifalva közé, ahol még forgalom is akad. Itt maximum az út széli fenyvesben rececéző kabócák zajonganak. Miután erről a kiképzésre és északi szél lejmolásra használt szakaszról már kellően sokat írtam (pl. itt, itt és itt), ezért most ugorjunk egyből Ópusztaszerig.

A hevenyészett járdapótló keróút Sövényházán magán viseli a létezés minden nyűgét, ellenben nézzük a jó oldalát: szépen virágzik mellette a büdöske. Illetve nem lehet róla értelmesen Baks felé fordulni. Pedig ez az út hazai viszonylatban kivételes minőségű burkolattal rendelkezik és a forgalma is alacsony. Amit nem értettem, hogy rendszeres időközönként voltak karók mindkét oldalán. Útpadka-javításhoz szerintem kissé szűk, szélesíteni minek - majd kiderül idővel.

Itt már ráértem nézelődni, mert a szellő oldalba kapott és a vegetáció gyérülésével mind jobban éreztem ezt a hatást. Illetve már egy órája nyeregben voltam, tehát jó lett volna inni-enni ebben a nagy melegben (igen, kivételesen meleg volt...). Csakhát a baksi komp egy kiszámíthatatlan állatfaj, tehát nyomtam inkább addig, aztán inkább ott tartom a táplálkozási periódust.

A Baks és komp közötti utat valamiért senki nem akarja megjavítani, pedig erősen lángos/krumplistészta formát öltött már rajta az aszfalt. A paksi, tápéi és baksi kompos tapasztalataim arra utalnak, hogy amennyiben az ember egy szűkülő és reménytelenül fodrozódó aszfaltféleségen találja magát, tuti lesz előbb-utóbb komp is a végén. De legalább egy folyó.

Itt a gáthoz érve csalóka kép tárul az ember szeme elé: balra szépen aszfaltozott keróút látható. Ez ne tévesszen meg senkit, pár éve Lacival tettünk egy Orosháza-Szentes-gátas túrát, amiről itt valamiért nincs bejegyzés. Szóval akkor a Szentes-Csongrád közötti Tiasza híd után balra fordultunk és elindultunk az ottani aszfaltos gátkoronán. Aztán az aszfalt elég gyorsan átadta a helyét a döngölődött földnek, illetve néhol betonlapoknak, biztosítva a vonatszimulátoros hangulatot. Aztán itt a komp előtt pár km-vel visszamutálódott aszfalttá. Én mondom, mitikus. E kialakításnak egy hozadéka volt a kompos emberek szerint: azóta még nyomorúságosabb lett a komphoz vezető út.

Csodák csodájára épp időben értem a révhez, pont az én oldalamon zajlott a berakodás. Rövidesen tehát két autó és egy utánfutónyi boci társaságában vártam, hogy az alacsony vízállás áttaszigálja a kis merülésű alkotmányt a túlpartra. Ehhez az egyik hajós még egy hosszú botot is bevetett - a meder és a part szakszerű böködése szembetűnő mozgást eredményezett. A blog nőnemű olvasóitól elnézést kell kérnem, hogy ezt a szabályos rúdtáncot nem vettem videóra mindenféle személyiségi jogi fenntartások miatt. De tessék, itt egy szép fotó a Tiszáról:

Mindszentnél már csak meg kellett állnom enni. Most nem fordultam jobbra a folyton folyó kúthoz, illetve láttam két kutat is az út szélén, de lusta voltam megállni, szóval a faluközpontnak tűnő helyen álltam meg (ahol sok pad van és egy órás bódé). Két Sporszelet XL és 1 liter víz elfogyasztása (igen, nem kellett volna...) után délcegen pattantam vissza a nyeregbe, pontosan másfél órával és 38 km-vel az indulást követően. Szegvárig kissé meg van ratymadva az út, de a legutóbbi alcsúti platános-emelkedős tapasztalatok fényében ez nem meglepő. Ez bezzeg igen:

Egy éve jártunk erre utoljára Hajnival, akkor épp készülgetett. És sajnos mostanra be is fejeződött Szegvár déli határa és a Kurca között. Szóval Kórógyszentgyörgyön. Az egy dolog, hogy úgy ráz a viacolor, mint egy bakkecske (pedig a megpakolt Cobrának azért van egy tehetetlensége), de a vonalvezetés olykor sajátos megoldásokat követett:

Tehát nagyon örültem, amikor mehettem vissza az útra. A falu központjában a kastéllyal szemben vizet vettem fel a kútnál, majd indultam tovább. Itt egy-két éve cserélték ki az utat az alaptól kezdve, tehát egy széles és kiváló minőségű aszfalton lehetett hasítani. Ez a megfelelő kerékpáros infra.

Szentest elérve az elkerülő út felüljárója után egyből balra kell fordulni, mert úgy érhetünk be a belvárosba. A hátszelet itt lehetett utoljára munkára fogni, tehát szorgoskodtam a pedálokkal. Ja igen: indulás előtt két nappal végre lecseréltem a pedálokat. Úgy tavasz óta recsegtek, ha jobban megtapostam őket csak éppen annyira rá voltak rohadva a hajtókarra, hogy jó fél órát nyösztettem wd40-nel, mire hajlandóak voltak lejönni. Szentes bevezető kerékpár sávja (óóó igen, SÁV!) tehát alkalmas volt a gyors, könnyű és biztonságos kerékpározás megtapasztalására. Aztán a városközpontban irány a vadi új járda :P .

A redebilizáció keretében győzött a viacolor és a hülyeség - a szegedbicaj épp eleget írt erről. Végül is annyival jobb, mint a hasonló szegedi rémségek, hogy a viacolort itt az úttestre tették, oszlop sincs a közepén és elsőbbséget sem kell adni az összes mellékutcának. De hogy miért épp a mérnökök hajlamosabbak a legjobban alázni a közgazdászokat, azt most már végképp nem értem... 

Ez a 20km/h-s mászás egészen a 45-ös főút belterületi szakaszának végéig (meg kicsit azon túl is) folytatódott, talán némileg rosszabb burkolattal. Lényeg, hogy onnantól már biztonságos a főút politikusi és mérnöki szemmel is, lévén nem építettek mellé biciGliutat. A 45-ösről annyit, hogy azt még én is utálom: valamiért nagyon kanyargósra vették a designt a totál lapos tájon, az aszfalt pedig hol mérsékeltebb, hogy nagyobb szorgalommal rohad. Az Árpád Agrár Zrt után azonban ott a szarvasi leágazás. Ez az út méltán kaphatná a Préripálya 2 nevet a keresztségben, miután éppúgy 28km hosszú, mint a testvére és sokkal laposabb, valamint legalább annyira bővelkedik füves mezőkben. Eddig mindössze egyszer jártam erre, még e blog születése előtt (hú, akkor még a sirdavegd.googlepages.com-ra mentek az anyagok, Isten nyugosztalja). Szóval, egy évvel azelőtt, hogy mindannyiunk szeretett Hajnalkája vette a fáradtságot és egy zánkai üdülés során tökélyre hangolja a mostani design-t (ja, ha valakinek nem tetszik ez a sötétbarna háttér fehér betű megoldás, az kommentben jelezze - bevallom, Midnight Rider név alatt elég hülyén nézne ki egy világos hátteres blog :D Jómagam pedig egérrel szoktam kijelölni az olvasott sorokat, amivel Hajnit kergetem az őrületbe, szóval nekem tetszik).

Lényeg, hogy sok-sok éve az egész környék porig le volt égve, még a villanykarók alja is meg volt pörkölve. Ehhez képest most burjánzik a fű, a szél pedig ugyanúgy oldalról fúj. Bár most azért jobban engedett odalépni, hoztam is a 24-26-os tempót rajta. Miután az érkezési időt 19:00-ban állapítottuk meg és 17:00-kor már alig 10km volt hátra, szépen megálltam a semmi közepén fotózkodni. Ha már ilyen szép ujjnyi szakállam nőtt az elmúlt hónapban, csak meg kellett örökíteni:

Az út minősége változatos, a megyehatártól egész jónak tűnt, a fák is fogták a szelet, tehát meglehetősen gyorsan ledaráltam a hátra lévő távolságot. Szarvas határában már régen is itt volt ez a keróút, és még értelme is van. A kifogható halakat ábrázoló nevelő célzatú tábla mondjuk már erősen megfakult a pihenőhelyen. De egyébként korrekt. A városba érve az aszfalt átadta helyét a csatornázás szellemének, így némi első-kerékkel-a-gyöngykavicsba-fúródás után inkább felmentem az útra. A Pennynél megálltam kaját venni és közben a zsebemben szépen nullázódott az aznapi teljesítmény. Szarvasról annyit érdemes megemlíteni, hogy az itteni keróutak jobbára nem szakadnak meg a "falu vége" tábláknál, hanem a 44-es mellett legalább Csabacsűdig és Békésszentandrásig lehet menni rajtuk. Illetve itt Szentes felé is jó darabon kivitt, valamint Orosháza felé a legújabb szakasz elmegy a bőven külterületen lévő fogadóig. Csak sajnos a faluban is megmarad kerékpárútnak. Bannán.

Visszafelé sikerült belebotlanom ebbe az új, még rendesen ki se táblázott keróútba. Eléggé megörültem neki, mert Szarvas határában az orosházi út valami hihetetlenül undorítóra van foltozva, és a szelet is szemből kaptam.

Ez pedig szép sima, még zúzottkő is van az oldalán, sőt zöld színű kutakból árad a hűs nedű az állattartó telepek szomszédságában. Itt kezdődött a hazavezető út hátralevő része. A Szarvas-Nagyszénás-Orosházát sem kell túlzottan bemutatnom, megénekeltem nemrég az "első ugrást" éltető posztban, valamint az Orosháza-Szolnok túrák kapcsán is felbukkan. Különös ismertetőjele a szépen lassan dél felé kunkorodó vonalvezetés, az ehhez társuló sok-sok kanyar és a relatíve nagy számú síremlék az út szélén. Illetve szembeszélben nem igazán megy az ember semmire a Kondoros felé balra vezető betonutat követően. Bár földrajzilag itt már elég közel van az ember Nagyszénáshoz, a hirtelen megszűnő útszéli susnya komoly pszichés nyomást gyakorol az utazóra. Mindazonáltal szerencsésnek mondhattam magam, mert az aszfalt állaga jókora esőre utalt innen egészen a faluig. Ezt legalább megúsztam. Szénás és Orosháza között már nem erőltettem a 3-7-et, szépen végigkúsztam 20km/h-val mert nem volt értelme jobban megnyomni. Orosházán Ibolya nap örömére megálltam enni finom csokipudingot, majd egy órás pihenést követően indultam tovább Szeged felé. Csak ekkor már tudtam, hogy a szél úgy kb végig 24-29km/h-val fog fújni oldal-szemből. Fincsi mi? Az Orosháza-Szeged útnál bejáratottabbat pedig már nehezen lehetne találni, már posztot se nagyon szentelek neki, annyiszor volt szerencsém idén végigmenni rajta (igen, lehet, hogy az idei évad kissé szottyadt a célpontokat tekintve, de annyiszor Szeged-OH-Szegedeztem, hogy ihaj...). Elég az tehát, hogy más szépen lassan, két óra alatt értem át Vásárhelyre, majd újabb egy óra alatt Szegedre. Majdnem kétszer annyi idő alatt, mint az eddigi lidérces rekordom. Hódszagú vásárhelynél még kaptam a képembe vidám dögszagot is jó 2 km-en keresztül. Próbáltam bebújni egy túlkölnizett honpolgár háta mögé, aki viszont valamiért egyszer csak észrevett és ijedtében minden áron maga elé akart engedni. Otthon menten leborotváltam a szakállamat :D . Vásárhely és a Tisza között a susnyásban bővelkedő keróút (valamint az elfogyasztott 3 palacsinta) miatt valamelyest gyorsabban haladtam, némi szinusz ráillesztésével még gazdaságossá is tudtam tenni a 3-7-ben történő haladást. A híd és végképp az első körforgalom után azonban ismét visszaestem a hússzal történő csorgás hálójába. Itt jön a kérdés: miért nem vonattal? 

1. Legalább ennyi teljes menetfelszereléses kilométerem legyen az idén.

2. Mazochista állat vagyok.

3. Ilyenkor lehet átgondolni az élet nagy kérdéseit.

4. Szeptember 30-ig vágányzár van Hódmezővásárhely-Népkert és Algyő között, tehát ottan úgyis kerózni kellene, akkor meg ne bohóckodjunk. A vágányzár oka a vasúti híd ratymadt állapota. Gyanús is volt, hogy a festést követően nem emelték vissza a vonatok sebességét - addig azt hittem, hogy azért lassult le annyira minden. Nos, mint kiderült, az 1960-ban újáépített algyői vasúti híd az IHO szerint már elég rossz állapotban van, végül is 50 éve szolgál, ebből 40 éve csak vasúti hídként. Végül is az első híd 1870-től 1944-ig, sőt az átmeneti megfoltozása (betettek egy provizórikus pillért a meder harmadánál) után 1960-ig üzemelt, miközben párszor kicserélték-felújították-felrobbantották. Hosszú idő az 50 év egy híd életében is no. Az 1955-ben újáépített újpesti északi összekötő vasúti hidat például 2008-ban építették teljesen újjá.

Ezek után következzen a szembeszelek és vasúti témák örökzöld slágere, a Wagon Wheel az Old Crow Medicine Showtól:

Szóljon mind annak a 487 letöltőnek, aki Open Transport Tycoonban leszedte magának a Dél Alföldről (+ realisztikus vonalak) és Pilisről (+ realisztikus vonalak) készült pályáimat :)

Nos, most pár hét üzemszünet előfordulhat a blogon, mert a tudomány kezd a kerózás rovására menni, ámde utána ismét dáridózunk. Addig is:

E művelethez mondjuk a Megadeth Mechanix-a jobban passzol...