Cobríta és Lidérc kalandjai

Az univerzum egyik hatalmas paradoxona: amikor hétfő reggel 8-ra kell mennem órát tartani, akkor túl fáradt vagyok keróra ülni, így inkább besétálok. Ellenben a vasárnap reggel 8-as indulás előtt már fél órával kint nyüzsögtem Cobrítástól a Kálvária téren a Petres-79 miatt (most inkább ne gondoljunk a múlt évi Szélmalomra... :/). A Petres-79-ről eddig mindig csak jókat hallottam: az ember kimegy Szegedről, felzötyög a gáton Dóc magasságáig a Tisza nyugati oldalán, majd szépen visszagurul a műúton Szegedre. Amolyan nappali Ember a gáton. És miután a túra az 1879. március 12-i árvíznek állít emléket, a masszív északias szél is garantált - tekintve, hogy a Szegedről 20km-re északra található Petresnél ugyan 40 méter szakaszon átszakadt a gát, de a várost védő Szabadka-Szeged-Békéscsaba-Nagyvárad vasútvonal töltését a viharos szél által felkorbácsolt víztömeg bontotta meg.

Szerencsére a túrát Vukkal együtt tekertük végig, így a 35km-es széllel szemben haladás nem tűnt különösebben monotonnak. Az útvonal szerint a Kálvária térről el kellett volna menni az alsó rakpartra az árvízi emlékműhöz, de ettől inkább eltekintettünk, mert ahhoz az "úgy rossz ahogy van" Kálvária sgt-i gyalogosdarálót kellett volna használni. Az eredeti útvonalat tehát a Felső Tiszaparton értük el, bár a dolog végül is teljesítménytúraként futott, nem versenyként, szóval a módosítás nem tekinthető érdeminek. Tápé bejáratánál kivételesen nem az Öreg Kőrössy felé fordultunk, hanem egyenesen rá a gátra, hogy utána elzötyögjünk az algyői hídig. Miután az ártéri erdőcske tőlünk jobbra volt található, a balra lévő füves puszta pedig nem igazán fogja a szelet, szép 15km/h-s tempóra álltunk rá (a töltéskorona Tápé és az M43 híd között elég ocsmány magától is, utána már kevésbé). A kék kezeslábasos kerósok csapata így is a 47-es hídnál ért minket utól. Itt értük el a 20. kilométert, meg kellett állni abrakolás céljából. Az alábbi fotón láthatjátok útitársamat egy berber turbánban - ami precízebben inkább "tagelmust" (wikipédia szerint az, majd kijavítotok, ha mégsem :D). Egyébként roppant praktikus viselet, még ebben a hideg szélben is kellő mértékben szigetelt, bár végső soron erre a célra bármi jó, ami a homlokot lefedi.

Na szóval a 47-es Tisza hídja és a vasúti híd között végrehajtott takarmányozás során beért minket a kék színű csipet-csapat, de mi aztán hamarabb tovább indultunk. Itt szeretném felhívni egy apróságra a nyájas olvasú figyelmét: a vasúti hidat fokozott óvatossággal közelítsük meg, ugyanis MÁV-nak hála a vonatok a nyári felújítást követően immáron nem gyök kettővel, hanem padlógázzal rongyolnak át a műtárgyon. Szóval a Tisza nyugati oldalán lévő gáton csak óvatosan közelítsük meg a síneket - amelyeken egyébként nincs átvezetés.

A hídtól északra egy jókora szakaszon egész jó állapotú aszfaltutat találtunk a töltéskoronán, ami egészen a tőlünk nyugatra található (valamiért számomra teljesen ismeretlen) Tisza holtág végégig tartott. Ekkorra már útolért minket a kék csipet-csapat, őket még a gát mellett legelésző gátőr-vizslák sem tartották vissza. Pedig igencsak pajkosak voltak a kutymákok, először nekünk örültek meg, de aztán rájöttek, hogy mögöttünk ott tobzódik a vacsi: még csak ki se kell csomagolni :D :D

Az aszfaltot valami útmaradványos archikus izé váltotta fel. Vuk szerint csak úgy ideszórták, szerintem valamikor ez még út volt. Haszna úgyis csak esőben van. Végül eljutottunk az utolsó csücsökhöz, ahol egy tábla emléket állított az 1879-es eseményeknek. Jobbra tőlünk egy háromszög alakú tavacska, mellette/rajta pecások kergetik a halat.

Származási hely: Petres_79

Egyértelmű volt, hogy balra kell fordulni az első adandó alkalommal - a földút ráadásul meglepően jó állapotban volt (vagy csak túl sokat ülök mostanság a Lidércen). Kellemes füves pusztán zötyögtünk tovább, míg el nem értünk egy bizonytalan anyaghasználattal készült hodályt és egy jókora birkanyájat. A birkanyájnál balra kellett fordulni, innentől már egy betonúton haladtunk. Hátszéllel, és kissé pattogva. Már a helyszínen is érdekesen nézett ki, de a googlemaps alapján valóban egy régi holtág alkotta sáncon keltünk át. 

Az első és egyetlen checkpointnál kaptunk ásványvizet és csokit. Én itt még nem voltam különösebben kajás, mert alig 40 km-t tettünk meg és előző este betoltam egy nagy húshegy felét. Egy csomag százas zsebkendőnek valószínűleg jobban örültem volna...

Táplálékfelvétel után gurulás tovább: az intuícióval ellentétben balra és nem jobbra kellett fordulni (mi balra fordultunk), bár a googlemaps szerint lehetett volna Sándorfalvára bemenni a jobb oldali úton is: sok pici földúton... A falu után megint meg kellett mászni az egykori holtág partfalát, mire jobb oldalon óvatosan bepillanthattunk a MH dóci lőterére (erre tartanak az Urak és Hölgyek, amikor BTR-el, és egyéb muzeális értékekkel keresztüljönnek Szegeden - erre használják, itt sírnak a trollok, itt meg videó).

Túránk finomabbik része ez után következetett - bár a célban egyesek határozottan állították: ők szeretik a viharos szembeszelet is - hátszél az egyenes aszfaltúton egészen Szegedig. ELőször én álltam be Vuk mögé. Cobríta határozottan kisebb az ő 28-as országúti cirkálójánál, de Sanyifalva előtt féltávnál cseréltünk. Vuk a kormányra fekvést választotta, én inkább megragadtam a szarvakat és kiegyenesedtem amennyire bírtam, toljon csak az a hátszél, azért van. A forgalom továbbra is minimális, ellenben az aszfalt megfelelő - a két éves lyukakat páldául befoltozták. Szóval a sáv közepén mindenki talál maga számára helyet. Miután ilyen szépen belejöttük, gyorsan át is húztunk Sándorfalván, hogy utána a Szeged felőli végén álljunk meg, mert már roppantmód kellett :D :D. A Fehértó megkerülése során egyszer eléggé elvesztettük a szelet, de a kanyar befejeztével ismét beállunk a kedvező észak-déli irányba. Az úttest széle egyébként itt továbbra is fel van marva, de Cobríta erre nem különösebben érzékeny. Az M43 felüljárója mellett lévő aszfaltcsík táblázás hiányában járdaként funkcionál (aki Sándorfalva felől netán mégis rámenne, gondoljon a túloldali lejtő végén található kavicságyra). Szegedre beérve már meglehetősen gyorsan eljutottunk a Rókusi krtra, majd a gigamega körforgalmat követően a Kálvária sugárút tőszomszédságában található célba. A tekerés nettó 3 óra volt, összességében 3:37 perc. Az idő szép, az útitárs tök jó, szóval várjuk a legközelebbit :)

Jelezném, hogy július 25 és 29 között kerül Mindszentnél megrendezésre a 42. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó, íme a program. Érdemes lenne az egyes túrákra kiugrani, mert Mindszent nincs messze, és mindegyik napon van egy-egy kellemes 73-136-120km-es túra - aszfalton.

Zenének pedig következzen a szembeszelek elmaradhatatlan klasszikusa, John Lee Hooker: