Az ember hajlamos idealizáltan tekinteni a kerózásra: napsütés, hátszél, milyen gyorsan és milyen messzire. A gyakorlott olvasó azonban már tudja, hogy ilyesmi kissé ritkásan következik be - helyette az ember a kormányra dőlve billeg a szembeszélben és örül, hogy nincs eső. Vagy, az esőben dől a kormányra és örül, hogy nincs szembeszél. És persze létezik az a változat is, amikor Napocska kidugja orrocskáját és a forró szembeszél mellett már-már nosztalgiával gondolunk arra az esőre. Ilyenkor egyszerűbb hátradőlni, élvezni a tájat, a muzsikát, minimalizálni az alaktényezőnket és nem vergődni mindenféle bágátel numerikus problémákon. Péld'ul: milyen messze, meg még hány óra és miért megyünk ilyen lassan. Azért jöttünk ki, hogy kerózzunk, akinek meg nem elég, hogy 22-24km/h-val csattog a füves pusztában szembeszélnél, az menjen a Tourra és szedjen keratin-epó-tápot. Csupa olyat, amitől nagyobb lesz az izma, mint a feje. 
Csapatban tekerni kifejezetten érdekes dolog, márcsak a menet közbeni pletykálkodás végett. Határozottan interaktívabb, mint amikor az ember egyedül teker, majd ír belőle egy posztot és végül csodálkozik, hogy ezt valaki el is olvassa. Pl. Kairóból. A csapat összeállítása révén további csoportdinamikai újdonságokat ismerhetünk meg: két ember még könnyen alkalmazkodik egymáshoz (pl. egyik a másikhoz), három fölötti létszám esetében már jönnek olyan problémák, hogy kit rakjunk előre, mikor ki fáradt és már egy megállás-elindulás sem egyszerű. A gyakorlatban így keletkeznek a sok-sok órás "holtidővel" terhelt túrák. És persze minél heterogénebb a géppark, annál nehezebb a kupacot egyben tartani. A hosszadalmas, ámde szükséges felvezető után következzék a Hajni-MÉvi-CsImi társaságában letekert Szeged-Csongrád-Szentes-Vásárhely-Maroslele-Szeged útvonal rövidített változatának bemutatása. 
A reggel 9-es indulást követően 10 előtt el is hagytuk Szegedet, majd a lelkes kis csapat egyből a képébe is kapta a szembeszelet a sándorfalvi úton. Mindig érdekes látni az első kilométerkövet a körtöltésen kívül és leolvasni róla az 53-as számot. A legközelebbi város és csomópont Csongrád, így kis logikával rá lehet jönni, hogy ezek a számok egészen addig fognak csökkenni, amíg el nem érünk utunk céljáig. A múltheti fürdőzés óta az órám hol mér, hol kikapcsol, így a csökkenő számok nagyban segítették a navigációt. Számomra is meglepő módon legutóljára Dovával jöttem végig ezen az úton, plédául a tavaszi egzotikus utazásom során nyugatra fordultam Csanyteleknél. Mire lehet itt számítani?
Nagyobb térképre váltás
Szeged és Sándorfalva között terül el a "Sötét vidék" (aki nem érti, induljon el éjjel Sándorfalvárol Szegednek és majd rájön), ahol beláthatatlanul kanyarog a felmart út a kérlelhetetlen szembeszélben. Az útvonal DM-es megjelenése alapján az egyik legveszélyesebb út a város körül, legutóljára egy kukásautóval sikerült ütközni itt valakinek. Célszerű itt az út szélére tapadni, mert a szuicid helyi erők vígan előzgetnek úgy, hogy közben jönnének szembe is. Sándorfalva túlsó felén van a kék kút, itt ettünk-ittunk-naptejeztünk. A társaság egyik fele örült, hogy végre túrázunk is, a másik fele meg kezdett szembesülni azzal, hogy itten bizony szembeszél lészen. A két halmaz között lehetségesek átfedések.
Ópusztaszer egyszerre van meglepően távol és közel. Miután elhagyjuk a Sándorfalva utáni kanyarokat és kátyukat, az út minősége megjavul és onnantól szelíden hullámozva tart északnak, némi nyugatias görbülettel a végén. Ebben a posztban szép képeket találhattok róla. Hajni a menet elején kellemes 24km/h-s tempót diktált, én pedig a Lidérc meglazult könyöklőjével bíbelődve rájöttem, hogy az eszközzel nem igazán lehet menetben haladni. Továbbá, ha nem a Miralux Lux Optical 60533 szemüveg lenne rajtam, akkor kiégetné a retinám a CsImi visszapillantó tükrén megcsillanó Nap. Túra során is mindig ügyeljünk a munkavédelemre.
CsImi értékeli a szélárnyékot
Ópusztaszeren a szökőkútnál álltunk meg, kút itt nincs (MÉvi szerint feljebb, a körfogalomnál van, amit eddig én sosem vettem észre - talán azért, mert mire odáig eljutottam, örültem, hogy végre elhagyhatom ezt a borzalmas kerékpáros-gyalogos-lovas-homokos járdát), érett ringló ellenben akad. Táplálkozás után kizötyögtünk a faluból és ráfordultunk a minőségi baksi útra. Továbbra is remek aszfalt, ahol volt szerencsém megtalálni az egyedüli kátyut. Sose babráljuk a döglött km órát haladás közben. Fákkal tarkított, mind szárazabbá váló rétes tájon az út menti oszlopok tetején lakott gólyafészkek sokasága látszik. Meseszép látvány, amikor egy gólya leszáll: a vitorlázáshoz széttárt szárnyakat a végső megközelítés (final approach) során beljebb ereszti, futóműveket kienged, majd meredek szögben leteszi magát a jókora fészek szélére és nekiáll etetni. A szaporulat mostanra kezd megfelelni a Gólya Arculati Kézikönyvben foglalt fehér-fekete dizájnnak. Baksnál ismét északnak fordultunk, széllel szembe. A falu után elértük a Csaj tó vidékét. Sajnos a vízből nem sokat látni, mert a jókora gátak eltakarják - CsImivel próbáltuk megtippelni, hogy merre lehetett a Koller Andor által emlegetett bevíz általi elöntés. Gyaníthatóan ott, ahol Csanytelek előtt az út fele újra lett aszfaltozva. A szembeszél és a meleg itt már kezdte éreztetni a hatását, a kezdtetben szép tömör menetoszlopunk mind nyúlósabbá vált. Szerencsére Csanytelken meg tudtunk állni egy szimpatikus buszmegállónál, így a csapat ismét tudott pihenni egyet. 17 km volt hátra, papír szerint ez egy rövid ugrás, ámde a szerves élőlények nem papírból vannak.
A héten volt egy vitánk az MK levlistán. Szóval volt már megint egy ilyen idióta kerékpáros akadályverseny, amihez az MK asszisztált. Hogy mi a bajom az idióta kerékpáros akadályversenyekkel, akarom mondani ügyességi pályákkal? Hát az, hogy SEMMI HASZNOSRA nem tanítja meg a kerékpárost. Voltam már páron, a rendőrségi változatnál még részegségi fokokat imitáló foncsorozott szemüvegben is végig lettünk küldve a pályán, Cobríta darálta is rendesen a pályaelemeket. Mert aszongya:
1. Természetes haladási sebesség alatti tempóra felesleges bármilyen manőverezést gyakoroltatni camping bicaj kerékmérete felett.
2. Legutóbb a debreceni MK kérte a FB-n a "kiflizés" mellőzését a tisztelt kerékpárosoktól (= menet közben ne másszunk be a ki nem használt parkolókba az út szélén, hogy onnan kijőve kergessük őrületve a nyájas közlekedőket). Erre most meg erre neveljük őket?!
3. A nagysebesség mellett végrehajtott szlalomozás még két esetben jöhet össze: gyalogosok között (ami felettébb fájdalmas tud lenni, ha kis k sugarú környezetemben történik...), vagy kátyus országúton. Utóbbi esetében azonban rontja a túlélést, ha a ~90km/h körüli sebességel haladó járművek pályáját nagy amplitúdójú erre-arra kitérőkkel keresztezzük kátyukerülgetés végett (egyfelől Newton mindenféle szabályai miatt a járművezető nem tud annyira és olyan gyorsan kitérni, ahogy azt a mi pályánk kívánná, másfelől létezik reakció idő is - és nem éppen vadászrepülő-pilóták vannak az utakon).
Szóval, ha már egy nívós civil szervezet strapálja magát, akkor jó lenne, ha azokra a problémákra fókuszálnának, amit MINDEN EGYES ESETBEN bele kell nevelnem a újdonsült országúti túrázókba. Kortól, nemtől bármitől függetlenül, ámde mindig, egy kiadós szívinfarktus-közeli élmény előtt vagy után:
1. Arra, hogy ne kezdje el rángatni a kormányt, akár bogár megy a fejének, akár hagyma.
2. Beláthatatlan kanyar után tapadjunk kifelé az út szélére, ha nem akarjunk a hátsónkba pár tonnányi vasat (a mögöttünk felbukkanó sofőr lehet bármilyen ügyes és az autója lehet bármilyen frankó, attól még Netwon bácsi a reakcióidő-nénivel karöltve nem túl finoman csúsztatja be azt a karosszériát).
3. Forgassuk a nyakunkat-fejünket, hogy tudjuk, mi zajlik mögöttünk, ellenben a kormány maradjon a helyén.
4. Oldaltávolság.
Nagyobb térképre váltás
Mostan az egyik kolléga bambult be, és mire mögötte észbe kaptam, addigra már az elnyújtott S-kanyar felezővonala közelében járt és mire ellenőriztem a 6 órát, addigra már dudált is az érkező, mind rémültebb gépjárművezető. Gondolom ő se úgy kelt fel, hogy egy embert elgázoljon, míg a kolléga sem, hogy őt elgázolják, szóval tessék kiszámítható és stabil pályán haladni. Főleg ilyen frankó minőségű úttesten.
Felgyő előtt megjelenik az út bal oldalán a kerékpárút. És meg kellett állapítanunk CsImivel, hogy ez egy jól kivitelezett és értelmesen elhelyezett kerékpárút. Állításunkat az alábbiakkal támasztjuk alá:
- Külterületen van. Forgalom mondjuk alig, és Sándorfalva-Szeged között több értelme lenne (kellő távolságra az alacsonyan szálló kukásautóktól :/ ), de amikor a csongrádi lakott terület határát elérve megszűnt a kerékpárút, CsImi ajkát még a "józan közlekedéstervezés" szó is elhagyta (a fő utcás keróút láttán persze mindezt gyorsan átértékelte :P )
- A műtárgy nem csak a tervrajzon tartalmaz útalapot, hanem be is építették! 2009 márciusában már láttunk az ide épített töltést, és azóta ez az aszfalt vízszintes és sima maradt. A burkolat alól kinövő füvek és fák nélkül. Sőt, gyökerek sincsenek. Néhol persze már belevájta zöldes-sárgás fogait a természet az út oldalába, de egyszerűen hihetetlen, hogy nálunk ilyen megépül.
Szóval szerencsére kivételesen nem lett igaza a kommentelőnek, aki nem én voltam. Csongrádra beérve felkerestük a vasútállomást (főutat elérve balra, majd a "vasútállomás balra" táblánál megint balra), víz és wc vételezés céljából. Ember a gáton túrák során utóbbi nyitva szokott lenni, jelenleg azonban csupán érvényes menetjegy felmutatása mellett használható. A víz ellenben fincsi, a mázsán pedig ügyesen billegették magukat a lányok és CsImi. A folyó ügyeket és MÉvi kávéval történő feltöltését a főutcán lévő kávézó-objektumban végeztük el. A viacoloros belvárosi biciGliúton csattogva még CsIminek is sikerült feltennem az agyzsibbasztós kérdést: "és miért nem a jó kis bicikliúton mész?". Imrénk nyugodt és megfontolt ember szokott lenni, ámde egy olyan erejű mögsemmisítő pillantást irányított a szép (szőrös) képem irányába, hogy még Lidérc is rúgott egy kiadósat a csuklómba.
Csongrádon imádom a gátat - a felhajtás után egy ballisztikailag lőhatlan kombinéban futó urat hagytunk le. Szép, aszfaltozott gátkorona egészen a hídig, mellette téglával burkolt betonmellvéd. Indulás előtt próbáltam kapacitálni a népeket arra, hogy a pontonhídon ugorjunk el Csépáig, majd Kunszentmártonra, de a kis kitérő ötlete nem aratott osztatlan sikert. Így aztán a gát alját erősítő uszályokat nézegetve elgurultunk a szentesi híd irányába. Útközben egy pillanatra megálltam, majd a könyöklőt használva végre sikerült kipróbálnom, hogy 44km/h-is gyorsul a cucc, ha egyenes az aszfalt és működik a km óra.
A vasúti hídon július 22 és augusztus 31 között korrózióvédelmi munkálatokat végeznek. Vonatközlekedés helyett azonban találtunk ilyen mókás "kérem szálljon le" táblát, aminek CsImi próbált eleget tenni. Amúgy érdemes megállni a keróval, tekintve, hogy igencsak forgalmas útról van szó. Egyenesen csak akkor menjünk tovább, ha Csanytelekre, netán Baksra szeretnénk menni. Az aszfaltos keróút csábító lehet, de az első kanyarnál elfogy és lesz belőle ilyen betonból kiöntött keréknyomos izé, majd később földút, majd megint betonos, végül Csanytelek magasságában ismét keróút a baksi kompig, ha emlékeim nem csalnak. Egyik évben az Ember a gátonon valamelyik elsőként induló csapatnak Baksnál tűnt fel, hogy a Tisza rossz oldalán haladnak, komp meg nincs, így fordulhatnak vissza.
Nagyobb térképre váltás
Amennyiben balra elfordulunk Szentes irányába, a hídon láthatunk egy ilyen képződményt a déli járda helyén. Kitáblázni nem sikerült, így nem derül ki, hogy tényleg járda, vagy keróútnak szánták. Szóval jogilag járda, viszont szép felhajtója van mindkét oldalon, Szentes felé haladva célszerűnek tűnik az igénybevétele. Szentes felől érkezve láttam, hogy kerósok átsoroltak rája, de butaságnak tartom, hogy az ember átsoroljon egy híd bal oldalára, hogy később ismét jobbra forduljon. Szóval kétszer keresztezzük az utat azért, mert attól a forgalomtól félünk a hídon, amiben előtte haladtunk az úttesten. A híd meg ugyanolyan széles, mint az országút. Klasszikus esete tehát annak, amikor annyira félünk valamitől, hogy még nagyobb butaságra vetemedünk. Lásd még az autópályán forgalommal szemben haladás esetét.
Nagyobb térképre váltás
A híd után picit gurulunk a főúton, majd jobbra ott az aszfaltozott gátkorona. Meg a labirintus, a sorompó (többnyire nyitva) és térképek. A gáton haladva megcsodálhatjuk a 2006-os árvízből visszamaradt homokzsákok bomlási folyamatát. Később balra a szintén bomladozó keróúton be lehet menni Szentesre. A szegedbicajon jártak erre a borzalmak megépítése előtt és után is, a magam részéről csak annyit jegyeznék meg, hogy ebből is kilopódott az anyag és ismét bebizonyosodott a nyilvánvaló: az európai adófizetők pénzét butaságokra is el lehet költeni (itt lehet táblázatokat nézegetni) - igazolván a régi mondást, miszerint minél olcsóbb a forrás költsége, annál feleslegesebb dologra költjük. A Tecsóban feltöltöttük a készleteket, majd elindultunk Szegvár irányába. A város talán egyedüli értelmes infráján (kerósáv) haladva elmerengtem azon, hogy mégis milyen pozitív gazdasági hatása lehet a kerékpáros turizmusnak az érintett kistérségre. Idegen vidéken az ember vagy valami vendéglátóipari egységnél áll meg, vagy valami olyan boltnál, amit ismer. És miután a Tecsó (és Lidli) sokáig tart nyitva és ismert áruválasztékkal rendelkezik, nagyban behatárolja a választást. Plusz előbbiben van wc is. Dalmáciai túra esetében is ez volt a helyzet, míg Istriában Konzumoltunk (CBA mindkét esetben pofátlanul drága volt). Ausztriában ott volt a Spar, Svájcban pedig Coop és Migros. Igaz, ezeken a vidékeken a szállásért is fizettünk. Ha jól meggondolom, eddig nem igazán láttam Szentest Csongrád irányából - Csongrádra mindig csak menni szoktam, sosem jövök onnan. Szóval nem igazán találtam meg azt az utat, amin keresztül bejövök a városba. Keringtünk egy kiadósat, nem is túl messze az általam megcélzott úttól, de végül csak a hagyományos utat választottam. Hátulról ment a ciripelés, hogy megállunk-e a kék kútnál (amúgy a kék kútnál kellene jobbra fordulni), de végre láttam, hogy a vasút keresztezése után jobbra fordulva is a megfelelő irányba jutunk ki, így nem kell az elkerülő úton veszkődni. 
Szóval, miközben ezen gondolkoztam, a Lidérc egy igralmatlanul nagyot ütött a csuklómon, miközben áthaladtam az Árpád Agrár iparvágányán. Mögöttem jött CsImi, Hajni ellenben már sajnos repült. Most következik a poszt tanulságos része: vészhelyzet esetén cselekedjünk mindig nyugodtan és megfontoltan - amint azt Peti barátunk paksi atomerőműves plakátjáról is olvashattuk kollégista korunkban. Szóval: 1. gyűjtsük be az Asszonyt az útról 2. a biciklijét is 3. adjunk neki vizet 4. csináljuk azt, amit MÉvi és az arra járó vöröskeresztes Böcsi néni (ezúttal is hálás köszönet érte Nekik!!) mond 5. várjuk meg a mentőket 6. tiplizzünk az iparvágány és a 130-as vasútvonal közötti gazos placcról, ha halljuk a nylít pályán névlegesen 80km/h-val haladó motorvonat "Vigyázz!" jelzését (dudál) 7. zavarjuk le a bámészdi népeket is a sínről 8. a bicajok legyenek a mi oldalunkon. Amíg mi bementünk az egyébként roppant szimpatikus mentőkkel a kórházba, CsImi és MÉvi elindult a 4 bicajjal előbb a belváros, majd a vasútállomás irányába. Hajninak szerencsére nem lett komolyabb baja - egy eltört kisujjat és néhány hét gipszet leszámítva. A traumatológián is örültek neki, mert előtte és utána javarészt részeg fejsérültek érkeztek zsinórban. A gipszeldét követően CsImiékkel találkoztunk az állomáson, hogy a két óránkénti ütemes menetrenddel élve visszaszállítsuk magunkat és a bicajokat Szegedre. 
Hazaérésünket követően rendeltünk egy családi gaórólt (MÉvinek tej nélkül a negyedét), hogy mindezt megünnepeljük.
Tapasztalatok: a paranoid kerékpáros egyenesen megy, sisakot hord és komplett aszfaltozó gépsort üzemeltet maga előtt. "Only the paranoid survive. Sage advice." (Person of Interest)
