Dél lett, mire sikerült összekészülődni és kifizetni a szállást. Aztán szépen bekapcsoltuk a 2-2-es fokozatot, majd később az 1-akárhanyasat is, és szépen lassan másztunk felfelé a csíkon. A térkép 5 km-t ír, én is hasonlót mértem. Bizonyára egyben is le lehet nyomni, ellenben a legközelebbi campinghez is el kellett jutnunk a nehéz felszereléssel, ami 50km. Szóval csak szép nyugodtan, erőt beosztva. Tolni persze nem lehet, mert ahhoz túl szűk az útpálya. Ellenben három kanyaronként meg lehet állni lefetyelni, pulzust normalizálni. Elvégre mégis csak alföldi patkányok vagyunk, vagy mik. Egerek. Egyhülyeség.
2010. augusztus 6.57km, 3:49, 14,9km AV, 48,2km/h MX, 806,2cal
Tisztelt Hölgyek és Urak, ez már kő kemény kerós nap volt. Igazi fincsi hegymászással. Elindulni persze csak olyan 11 órakor sikerült (miután a Ljubjanából velünk tartó Mantis is kibújt a sátorból), meg utána még Opatijában és elszöszöltünk Kuna váltással, Pekarával, Mercatorral, parkocskával, de után szólt a dáridó rendesen. A Nap sütött, a tenger meg csendes.
Sátorban eltöltött első éjszaka után élvezetes az ébredés. Meleg víz is volt a tusolóban, szóval cucc ismét fel, fizetés, és olyan fél 12-kor sikerült is elindulni a belváros irányába. Nos, akkor Ljubljana kerékpárúthálózatáról. Először is: ez valóban hálózat. Tehát, ha a városon belül el akarok menni A-ból B-be, akkor végig lehet menni rajta a nálunk kerékpárosbarátnak számított "leszáll és áttol" nélkül is. Persze koncepcionálisan a dolog így is hibás, mert a jobbhorog intézménye, a hülye gyalogos és a többi alapvető hiba ugyanúgy ott van a járdára parkoló autókkal egyetemben.
Mint már az előzetesből is látni lehetett, vonattal utaztunk ki Ljubljanába. Azon belül is a nálunk "nemzetközi gyorsvonatként" (Várpalotán is megáll, így kaptunk némi rátotthúst, varrókészletet, gyorskötözőt és csavarokat útravalóul :) ), Szlovéniában "IC-ként" jelzett Citadellával. Miután elővételben sikerült megvenni az ember, hely és keróshelyeket (cirka 2 óra leforgása alatt...), a Déli pályaudvaron várt minket az első vidám (I love MÁV) pillanat. Merthogy a neten lévő hangzatos hirdetmény ellenére kerószállító kocsi az nincs. Nem baj, csak sikerült a kb. 10 kerót felpréselni az utolsó kocsiba, amiért mellékesen kb. 50 eurót csengettek ki a "tisztelt" utasok. Határnál jött az öröm és boldogság, merthogy szerelvényt kell váltani. Gyors lecucc (már amennyiben gyorsnak nevezhető az ilyesmi), másik vonatra fel. Kerószállító ezen sem volt, ellenben a szlovénok rendkívül gördülékenyen álltak a problémához: nyugodtan vigyük be a kupéba, tegyünk alá papírt és állítsuk az ülésre (fölpókozva a kalaptartóhoz). Jé, ezek az emberek tudnak gondolkozni! Döbbenetes élmény volt a "honnan tudjam?!" típusú MÁV-droid mentalitáshoz képest.
Kiengesztelés gyanánt a blogon pár napja folyamatosan tenyésző greengrass countryért (azóta sikeresen kikapcsoltam az automata lejátszást), megosztom Veletek az útravaló muzsikát.
Mivel a kerékpáros szereti a száguldást, következzék itt a nemes egyszerűséggel "7-8" nevet viselő válogatás.
Minden kedves Mindnight Ridert olvasó népelemnek kellemes augusztusi napokat kívánok, mi most a Hanival elvonatozunk Ljubjanába némi kerózásra. Szóval, úgy 10 nap (+ regenerálódás) múlva lesz ismét poszt. Meg térkép, és kerózási-vonatozási-vadkempingezési-táplálkozási tanácsadás a régióra vonatkozóan.
Utazós zenéből ugyebár van jó sok, hallgassátok most szeretettel a Saxon: Wheels of Steeljét. Paripáinkon monjuk alufelnik vannak, de ez most részletkérdés :D
Miután múlt év októberében voltam már erre, jó lett volna ezúttal nyáron, melegben és legfőképp hó nélkül látni a tájat. Emellett az isztriai túra előtt nem árt letesztelni mind a technikát, mind magunkat, hogy mennyire is bírjuk az efféle hegyes-dombosat.
Az 5:47-es vonattal indultunk Szegedről, így már 9-kor rajta voltunk a HÉV-en. Pomázon leszáll, WD40-nel első váltót megöntöz-munkára bír. A dobogókőre vezető utat kell követni a csobánkai leágazásig. Lehetne egyenesen menni tovább is, azonban a forgalom errefelé elég nagy, illetve úgy kihagynánk a csobánkai nyerget. Az említett pucoktúrás magasságra nem sok, ellenben remek kis 12%-os emelkedővel indul a falu központjában. Legutóbb egy versenykerós mögé becuppanva jöttem addig és szép hármasban durrantam neki.
181.FM, eltekintve az olykor felbukkanó hirdetésektől, remekül össze tudják dörzsölni a birkabelet a szárazfával - nem beszélve az olykor eszméletlen bendzsózásokról :D
Tavasszal hozott össze a sors egy kupac arizonai egyetemistával - Ópusztaszeren nyilaztunk és lovaztunk - na ők nyomták este hasonlóan a tábortúznél. Öröm volt fát gyűjteni a tűzre :) .
Hannah Troll 3 személyes, 205x205 cm. Lelőhely: Mountex
A vásárlás indoka egyszerű: az eddig használt "4 személyes" TG sátrat nehezen lehetett felépíteni köves talajon, lévén a földbe fúrt kampók tarották délcegen. Horvátéknál meg rengeteg apró követ ki kellett termelni ahhoz, hogy a Hajni ne fejelje ki a sátrat a helyibül.
Dalbéli illusztráció Venetian Princesstől (aki a Tecsőn lenyomta a Hannah Montanat) a "You'll Look Like Poo". :P :P :P
Bureket enni márpedig muszáj. Van belőle túrós, sonkás, májas-húsos és frissen, melegen kell enni. Két éve Szabadkára tekertünk be Gergővel, most kevésbé voltunk maximalisták. Úgy döntöttünk, hogy elég nekünk Palics, hűsölünk egy jót a tóparton meg miegymás. Más kérdés, hogy a 33 fokos hőség a túra előtt pár nappal tovalibbent, esős-nyányós időt hagyva hátra. Ez már valahogy sorsszerű, ellenben idén nem áztunk el :D .
Miután dicső vezetőink úgy építettek autópályás határátlépőt Szerbia felé, hogy közben megfeledkeztek az addig jelentékeny kerékpáros és gyalogos forgalomról. Így aztán az egyszerű kerékpáros itten az autópályán kell, hogy tekerjen mindenféle életösztön és kresz ellenére :P . Oké, lehet Gyála felé kerülni, de ezt tessék mondani a horgosi biciklista Bélabának meg a röszkei Marinéninek. EU és átjárható határok rulez. Slusszpoén, hogy a törpefejűek épp a nulla összforgalmú gyálai határátkelőhöz akarnak keróutat építeni - ahol a szerb oldalon egészen a kanizsákig kell menni, hogy kátyút találjon az ember a fullos aszfaloton.
Szerbia (Szabadka/Subotica) irányába annyira nem is rossz menni, mert a túloldalon a félautópályának pont a megfelelő oldalán van a leállósáv. Ellenben visszafelé cikis. A megoldás: van egy rissz-rossz homokos-földes út közvetlenül a szerb határ után. Eső után kissé víz alatt van, ellenben a környéklakók is használják. Meg a Szegedi Egyetemben is olvastam róla (gyk: az egy újság. Az oktatás és kutatás szentélyét Szegedi Tudományegyetemnek hívják). Egyszer ki is próbáltuk, és nem lőttek ránk. Szóval íme:
Szép északi szél, Békés megye fehér az OMSZ riasztási skálán. Csupa jó hír. Miután elbúcsúztunk Beafalva imádnivaló lakóitól, kigurultunk az országútra. Gergő jó alaposan rátaposott a pedálra, hozott egy 27-30km/h-s utazót. Én maradtam hátul és 3-7-ben melegíteni. A vésztői úton a szél némileg oldalról fújt, de lehetett végre pörkölni rendesen. A falu előtt megálltunk inni, majd ismét nyeregbe, meg sem állunk Tarhosig. Az út szépen ráfordult a déli irányba, Gergő szépen beállt 29-30-ra, így számomra gazdaságossá vált a 3-8-as fokozat használata. Elhagytuk a falut, majd az első kanyart is a Bélmegyeri leágazásnál. Három éve itt fordultunk le Lacival, hogy Mezőberényben szálljunk vonatra. Gyönyörű füves puszták vannak arrafelé! Ez után ajánlottam fel, hogy akkor beállnék ismét előre. Kiegyeztünk egy olyan 28km/h-s utazóban. Na ja, csak a 3-7-es sebesség 27km/h-ig gazdaságos, a 3-8-as meg 29-től. Hátszélben. Szóval a végeredmény egy 29-30-as tartomány lett úgy, hogy menet közben végig lefelé kukucskáltam a km órára, nehogy túlpörögjek. Közben kerülgettem pár lyukat is az úton, hogy teljes legyen az élmény. Én erősen az út szélén mentem, Gergő meg beljebb. A trekkre amúgy is jobban kell vigyázni. Na erről írtam a múltkor, ez az eszményi alakzatben haladás! :)
Gergő végül fél hatkor futott be (MÁV-pontosan). Addig beszélgettem egy országútis sráccal, aki egy szál kerósgatyában nyomott egy sprintet Gyomáról (vagy Mezőtúr) Medgyesegyházára, majd vissza Békéscsabára. Útja során leginkább a virsligumi alatt süppedő kátyúzások aggasztották. Országútisok…
Gergővel szépen kigurultunk Csabáról (messziről elkerülve minden további „kerósinfrát”) Békés felé. Én eredetileg Doboz felé akartam menni, de Gergő változata rövidebb volt. Ez persze 47-esen tekerést jelentett. Hamarosan befejezik mellette a keróutat a két város között. A csabai elkerülőtől (ott is gyogyós-felesleges-nem használós kerós megoldás a körforgalomnál) olyan 4km-en át kell az úton menni, utána a keróút egész jó minőségű. Itt-ott mondjuk már most reped, de legalább szegélyt építettek neki, így a gaz nem jövőre veri fel, hanem csak három év múlva :P . Békésen még szerezni kellett vizet. Kerékpárosbarát város ez is. Nem tudom, mi alapján osztogatják ezt a címet – 1 főre eső agyamputált tervezők, vezetők elmebéli sötétsége, hasonló skillek – de egyedüli értelmes húzásuk a Vésztő (Tardos) felé vezető út mellé rakott kerékpársáv volt. Az összes többi a szokásos kerós-szivató-gyilkoló marhaság, amiről Imi úgyis ír majd. A kerósávot is sikerült belevezetniük a buszmegállókba, de ezt a megoldást (is) ignoráltuk. Valahogy senki sem állított meg minket ezért. Ja, még annyit az agyamputált településről, hogy Vésztő az nagyon nincs kitáblázva. Szóval tessék csak a „Doboz” táblát követni.
Tardosnál már jobban ismerik a térképet… Itt lehetett megint inni a 25km-es erdős puszta előtt. Ez teljesen más jellegű vidék, mint az addig megszokott. Fák, sőt erdők vannak ugyanis a nyíl egyenes út két oldalán. Az aszfalt minősége jó, engedte a 27-28km/h-s utazót. Jómagam továbbra is Gergő mögött üdülök, eleget másztam már elől a mai nap során. Vésztőn is próbálkoztak kerékpárút építéssel, húztak is mindenféle rissz-rossz járdákat aszfaltból. Azok utána erre-arra süllyedtek, gazosodtak. Gergő is szeret vigyázni a trekkre, én se verem szívesen oda a technikát. A helyiek is így lehetnek vele, mert ezek a „kerékpárutak” többségében nem voltak kitáblázva. Volt pár elszórt táblácska itt-ott, de utána kilométereken át semmi (jó hosszú egy utcás falu ám ez a Vésztő!). Szóval máris fejlettebbek agyilag, mint mondjuk a szegedi városgarázdálkodási sóhivatal (a pattintott kőszerszámok mellé megismerték a tüzet is :P ). A kanyar után találtunk egy szép kék kutat. Eszik-iszik, helyzetjelent. Továbbindul. Ismét standard szántós-füves puszta a maga síkjával, virágaival. Mögöttünk a lemenő Nap. Valahol féltávon felajánlottam, hogy 30km/h-ra beállva beállok Gergő elé. Neki is láttam, nyomtam olyan 5 km-en keresztül. Közben integettem Judyéknak is, akik épp leelőztek minket. Utána még mentem egy jót, mire feltűnt, hogy Gergő igencsak nem jön mögöttem. Utána már visszább vettünk az utazóból, a kereszteződésnél már ő is felkapcsolta a lámpáit. A híd és a kanyar után pedig megérkeztünk Komádiba. Ami város és van neki tv-tornya, meg Beája :) . Ez után következett a hétvége kellemesebbik része :) .
173km, 4:19 tekeréssel, 23,6km/h átlaggal.
A kellemes esti tekerések kedvelt nótája a Deep Purple Speed Kingje:
A Nap éppen csak kidugta az orrocskáját a horizont alól, de már jó fülledt volt az idő. Legalább három mellénybe csomagolt keróst hagytam le a 47-es Szeged-Algyő közötti szakaszán. A szél nem maradt hűtlen korábbi szokásához, szembe fújdogált. Mivel a nap során 160km-t készültem megtenni, nem tartottam célszerűnek a 8-as fokozat használatát az első 50km-en. Mert akkor mi marad a végére? A korai kelés újabb örömét a Tisza túloldalán leltem meg, egy éjszakányi kemény munkával létrehozott pókhálók képben. Érdekesen nézhettem ki az útról, amint lelkesen kapkodtam a képembe igyekvő „semmi” irányába. Pontban hatkor érkeztem meg Vásárhelyre, majd a déli elkerülő úton keresztül távoztam is Kardoskút irányába. Egyedül a Csomorkányi út tőszomszédságában lévő kék kútnál álltam meg pár percnyi lefetyelés erejéig.
Ez után kezdődött a túra nehezebbik része: 100% puszta 80km-en át, összesen 3 lakott településsel. Imádok néptelen és növényzet által is gyéren lakott vidéken keresztül nyargalni, de feléledő szembeszélben már kevésbé tud élvezetes lenni. Főleg annak tükrében, hogy korábban már volt szerencsém a Kardoskút-Vásárhely közötti 28km-es távot egy óra alatt abszolválni. Előző hétvégén mondjuk ugyanebbe a helyzetbe kerültem Hajnival, amikor a szikrázó napsütésben araszoltunk Orosháza felé hasonló széllel. Node többes számban araszolni mégis csak vidámabb, mint egyesben. A történetben még az a vicces, hogy épp három éve, doktoranduszi kinevezésem előestéjén tekertük le először Lacival a Szeged-Komádi távot. Az volt Cobríta első útja (végre is kellett hajtani pár módosítást rajta), 183km hasonló melegben. Ámde Flottánk Mozdonyával. Az akkori Szeged-Makó-Medgyesegyháza-Gyula-Doboz-Vésztő szakaszt ezúttal Szeged-Vásárhely-Kardoskút-Csanádapáca-Békéscsaba-Békés-Vésztő megoldásra cseréltem – köszönhetően a 47-es kerékpározhatóbbá válásának.
Vásárhely után a Halomvidéken még csak-csak elboldogultam, kifogván pár szép erdőcske takarását, meg lejtőcskét. A csomorkányi elágazás után pedig be lehetett állni az út közepére, mivel kilométerekre lehet ellátni előre és hátra. Úgy tűnik azonban, hogy ez a 6 és 7 óra közötti időszak a legforgalmasabb, nem győztem lehúzódni, ami persze újra és újra kiugrasztott a megszokott ritmusból. Azt viszont sikerült megfigyelni, hogy a pótkocsi-mérővel ellátott tanya épp féltávon (14. km kő) van. Ezen a szakasz eleve összezavarja az ember távolságérzékelését, lévén látja Orosházát, Székkutast, Tótkomlóst, Békéssámsont is ugyanarról a pontról, miközben egy hó húszast kellene még megtenni addig. Tehát vagy hátszélben kell végigpirítani rajta, vagy beszélgetve tekerentyűzni, vagy éjszaka. Éjszaka csak egyszer mentem rajta. Telihold lett volna, ha nem takarják el a felhők, a kuvaszok szeme pedig sajátosan csillogott a kis fényszóróban. A Born To Be Wild pedig nagyon jól szólt közben. A nappali-hajnali használat kifejezett előnye, hogy nem szállnak alacsonyan félkómás fácánok (tudom, a fácán finom állat, csak nem tollastól és sisakon keresztül…).
A fehér tavi kilátónál megtáplálkoztam az egyik csokit (előző nap Beát elkíséreltem Metróba és vettem egy doboz Snickerts-t. Nem éppen Sport Szelet, de ebben több volt), ittam is. Aztán csak megérkeztem Kardoskútra. Az előző este memorizáltnak megfelelően elfordultam jobbra, majd a temető végénél balra. Arra visz az út Pusztaföldvárra. A gugli maps szerint. Ugyanis pár kanyarral később szép kis kerítés-kapu, MOL telep fogad. A kapushoz nem akaródzott odamenni, így visszafordul. Adtam magamnak egy km-t délnek Tótkomlós irányába, de ott sem találtam utat. Visszatekertem hát Kardoskútra, hogy akkor jóvan, kerülünk Orosházán keresztül. A faluközpontban azonban volt térkép, kiderült, hogy a Munkácsy utca nagyon is vezet valahová. Visszafordul, utcán végigmegy, pusztába kiér. Nagyon pöpec kis aszfaltcsík. Hamarosan kiértem a kaszaperi országútra. Gondoltam, próba-cseresznye alapon egyenesen megyek is tovább a következő egynyomtávú pusztai úton, de a következő kanyarnál megkérdezett bácsi szerint vissza kell mennem az országútra, Kaszaper felé haladni 2 km-t, majd balra. Földúton sem lett volna jó ötlet átvágni, mert az sem vitt volna át egyenesen a pusztaföldvári útra. Az a 2 km amúgy három. Túl kell menni az ősgyepről híres Tatársáncon, majd szépen ki van táblázva a kereszteződés. Külön vicc, hogyha az elején esetleg át légyszi-légyszizem magam a MOL telepen, akkor az út végén még egy TSZ-en is keresztül kellett volna mászni. Love gugli :P . A kaszaperi út több mint siralmas. Egyszerűen nem hiszem el, hogy 2002 után évekig ez volt az első tavaszi tekerésem útvonala. Puszaföldvár faluban az út egész jó minőségű, a másik végén találtam egy kék kutat is. Vizet feltölt, iszik, majd irány Csanádapáca. Az errefelé lakó népelemeknek bizonyára nincsenek vesekő-problémáik, mivel az itteni országút patchwörkre hajaz. Csekély munkával népi hímzésmintával is gazdagíthatnák. Szép óvatosan bedöcögtem Apácára, ahol érintetlen kerékpáros kultúra fogadott – hogy Imiéket idézzem. Abszolúte nincs nyoma semmiféle bringagyásznak, körforgalom köré sem építettek semmi marhaságot. Egy igazi élmény! Sajnos azonban dinnyét nem sikerült venni – miután az összes készpénzem elment Hajnika előző esti pizzájára. Kártyával pedig nem próbálkoztam be az út menti bódéknál. Erre mondják azt, hogy lúúúúzeeer. Szóval még visszatérek.
Apáca után ismét finom kis 27 km-es országút következik. Az eleje elég rojtos, de utána szépen fel van újítva és csak pár helyen kellett megfoltozni. A szél továbbra sem akart rendesen fújni, de nálam egyszer csak elszakadt a cérna és rácsaptam arra a 8-as fokoztatra, hogy tűnjünk már innen a francba. Bírtam is olyan 6 km erejéig (két Metallica: „Some kind of monster” hosszan). Utána pihegés, lefetyelés. Egyszer pár 100 méterre még egy kombájn is bejött elém. Épp csak rajta felejtették két búzatábla között a pörgettyűt az elején. Szóval el is foglalta a tlejes utat. Volt dudálás-felmenőkkel ismerkedés ezerrel. Nekem tetszett, mert megfogta a szelet :) Korábban tervezgettem, hogy Gergőt csak Dobozon várom meg és ejtőzök egy kellemeset valamelyik Körösöknél. Hát, így fél 10 magasságában, alig 5 órányi alvással a hátam mögött már kiegyeztem azzal a békéscsabai vasútállomással. 22-23 km/h-val másztam be a városba, pontban 10:00-kor álltam meg az első kék kút előtt. Helyzetjelzők elküldve, ivás-tusolás-fürdés-lubickolás lebonyolítva. Kerkóra visszamászik. Ez után megismerkedhettem a helyi kerékpáros infrastruktúrával. Előbb kétirányú kerút figyelt be a négysávos út bal oldalán. Jól van, leszáll, lámpa megnyom. Zöld megvár, átmászik. Ott is gomb megnyom, zöldet kivár, átmászik. Egy sarokkal odébb kerógyász összeszűkül, behajtani tilos a képembe. Frankó, egy irányú kerósjárda. Zebrához eljut, gomb megnyom. Zöld kivár. Átmászik az út túlfelére. Irányhelyesen halad. Nyilazás nuku, szembeforgalom ezerrel. Az alig kormány-széles osztott kerékpáros-gyalogos izén! Atom itt nyomott volna nukleáris támadást az egész kócerájra. Sebaj, köv. kereszteződésnél már megint kétirányú bringagyász. Körforgalom szokásos mindenki mindenkinek táblázással. Egyedül a vasúti felüljáró minősége múlta felül a szegedi szellemi sötétséget. Utána inkább leszálltam és eltoltam az állomásig a teknőt. Eddig olyan 110km-t jöttem cirka 4 óra alatt.
Gergőt 17:05-re vártam, de olyan marha meleg volt, hogy nem esett nehezemre olvasgatni hét órán keresztül. Kaptam még áprilisban olyan UV elnyelős hosszú ujjú testre tapadós izét. Ez volt rajtam, hát inkább a leégés, mint a hőguta! Borzalmas volt benne tekerni (rajta még a póló, meg a mellényke), tekintve, hogy 7 után már végig melegebb volt 27 foknál és a Nap tűzött ezerrel. Szóval nem csoda, hogy a levegő erősen fogyóban volt a tüdőmből az út második felében.
Ehhez a dögmeleg túrához csak egy valami passzol: Rhapsody: Rain of 1000 Flames (hosszúhajú bácsi ezúttal sajnos nem dobja bele a Holdba a kardot, de attól még vicces klippet készítettek :) :) )
Holnapra készen lesz a hétvégi túra beszámolója, előzetesen azonban szólnom kell arról, hogy létezik egy vidám kis bug a google mapsban. Kardoskút és Pusztaföldvár között ugyanis felajánl egy remek kis utat - ami pár 100 méter után egy MOL gáztelepre vezet be (sőt, a másik vége meg egy mezőgazdasági műintézmény). Szóval gondoltam célszerű, ha az érdeklődők kapnak egy valódi útvonalat is a két település között. Merthogy van olyan is, nem kell Orosháza felé kerülni!
Szóval a lényeg, hogy Kardoskúton a Madách utcába kell bemenni, onnantól egyenesen, rá a kaszapaeri útra, ott túlmenni Tatársáncon, majd a régi TSZ-nél balra (van tábla). Egyéb utakkal nem érdemes vacakolni, mert zsákutcának bizonyulnak.
A hasonló kora reggeli "lost in the maze" típusú problémákhoz pedig jól passzol az Iron Maiden: Angel and Gambler című opusza.
.jpg)
A kanyar után találtunk egy szép kék kutat. Eszik-iszik, helyzetjelent. Továbbindul. Ismét standard szántós-füves puszta a maga síkjával, virágaival. Mögöttünk a lemenő Nap. Valahol féltávon felajánlottam, hogy 30km/h-ra beállva beállok Gergő elé. Neki is láttam, nyomtam olyan 5 km-en keresztül. Közben integettem Judyéknak is, akik épp leelőztek minket. Utána még mentem egy jót, mire feltűnt, hogy Gergő igencsak nem jön mögöttem. Utána már visszább vettünk az utazóból, a kereszteződésnél már ő is felkapcsolta a lámpáit. A híd és a kanyar után pedig megérkeztünk Komádiba. Ami város és van neki tv-tornya, meg Beája :) . Ez után következett a hétvége kellemesebbik része :) .
