Cobríta és Lidérc kalandjai

A CM-en merült fel annak kérdése, mi a teendő, ha az ember lekési Makó irányából a tápéi kompot. Ott felmerültek mindenféle elkerülő manőverek, ámde mi van, ha "csak úgy" átúsztatunk? Miután a felhajtóerő a test térfogatától és a folyadék sűrűségétől függ, valamint a test akkor van egyensúlyban, ha a felhajtóerő megegyezik a kiszorított víz súlyával, így a keró súlyának megfelelő liternyi pet palackot kell a kerékpárra szigszalagozni, amennyiben mi csupán a jármű mellett úszunk.

Nos, ilyet még nem pipáltam (vagy csak lusta voltam kimenni - utóbbi lehet az igaz) - avagy drámai változás a préripályán fél hónapon belül:

Várpalota mind inkább beleveszett az esős szürkeségbe, ahogy az északi szél tolt maga előtt Sárszentmihály irányába. 100 kilométert kellett megtennem Paksig, hogy elérjem a 11 órás kompot, hogy még Kalocsán elérjem azt a vonatot, amivel még aznap haza is érek Orosházára. Minderre volt 4 órám, ami kicsit szűknek tűnt, tekintve, hogy a 800 km-es túránk során a Vas Paripa 20km/h napi átlagra volt képes.

Az ösztönzés azonban megvolt, a szél hátulról fújt a szabadbattyáni autópálya felüljárótól egészen Cecéig. A majd vízszintes esőben ázó aszfalton is jobban pörög a terepgumi. Lábamban a Bükkel, a Vértessel és a Nagy Alfölddel meg sem álltam az első 60 km-en. A Mezőföld eme része egyébként is elég kihalt, Soponyában gurultam be egy fedett buszmegállóba reggelizni. Lehet, hülye vagyok, hogy Kalocsával kockáztatok, Sárszentmihály után fordulhattam volna Fehérvár felé és akkor biztosan hazajutok. Ezt a vidéket viszont még nem láttam, lankás dombok között vezetett át a majd nyílegyenes országút.

Miután nem akaródzott nyárig várni arra, hogy valaki letakarítsa az apró kővel és trutymóval alaposan megpakolt kerósávot Újszeged felé, így vasárnap erőt vettem magamon és kimentem Dovának segíteni lapátmanageri minőségben. A nap sütött, mi CM-sárga mellényben voltunk, én meg kómás voltam az éjszakai Matlabos műszak után :P

Összefoglaló a szegedbicajon és Atom CM blogján. Itt meg a képek.

És aláfestő muzsikaként következzék a lobotomizáló 16 tonna fekete szén: 

A szentestét megelőző 13 fokos napsütéses meleg már-már azzal kecsegtetett, hogy a "ég a langymelegtől a kopár szik sarja" állapotában örökíthetem meg a kék eget visszatükröző belvízzel borított zöldülő síkságot, de aztán karácsony első napján összejött vagy 15 centi hóban és mínusz fokban. Tehát: "Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!"

Az igazi vastag havat meg kell becsülni: 29-én Lacival, 2-án pedig Pepével tekertük végig a 40km-es távot nettó kettő, bruttó három óra alatt. Erre azért is szükség volt, mert 29-én egyedül csak Atomboy sisakkamerája működött, a fotógép elemei (és a tartalékok) is lehaltak a -8 fokban. Ellenben tegnap még végig tudtam fotózni ezt a szépséget.

Az imádnivaló Csí poszt hatására mit tehet az ember? Mesélni kell tovább és pont. Minden túrának vannak húzós és nyugisabb napjai. A 2004-es Fáradt Menyét esetében elmondhatom, hogy erősen húzós útvonalakat sikerült összegyűjteni. Az Orosháza-Szabolcsveresmart első szakasz a maga röpke 230 kilométerével önmagában fincsi, ezek után kellett az a kis pihentetés Szabolcsveresmart és Miskolc között. Miskolcról Budapestre. Oké, nekem Miskolcról Gyöngyösre, hosszában az Északi-középhegység két illusztris tagján - nem volt épp sétagalopp.   

A hétvégén lett volna havas túra a Péripályán, de a szél csak nem akart a megfelelő irányba fújni. Úgy meg nem ér :D

Hólepte sík ("És a jószág is bent szénáz") helyett következzen hát a Szabolcsveresmart-Miskolc útvonal bemutatása Flottánk Mozdonyával a Bodrog vidékén, amely egy napos pihenővel követte az Orosháza-Szabolcsveresmart távot.

Kezdjük ott, hogy eléggé korán indultunk. Tekintve, hogy 10 perccel miskolci megérkezésünket követően leszakadt az ég, nem is volt olyan rossz ez az időzítés. A cuki virágos-házas vidéken először elmentünk Kékcsére, hogy átkeljünk a Tiszán. Az itteni rácsos tartós híd szerkezete korábban Polgár-Tiszaújváros között szolgált, majd egyszer csak fogta magát és felúszott a mostani helyére.

Mi a közös Szeged és Torun esetében? Mind a kettőt hó borítja. És mi a különbség? Az, hogy Szegeden melegebb van! Nem beszélve arról a szignifikáns különbségről, hogy városunkban nem pusztán szőke bombázók élnek, hanem barnák is!

Tegnap este, amikor Warszawska Centralnán (= föld alá telepített hatvanas évekbeli atombunker, néhány barátságos fradi-újpest bajnoki döntő után) elfoglaltam MÁV-osan fűtetlen antik hálókupémat a D 407-es éjszakai járaton, még nem hittem volna, hogy részesülhetek abban a megtiszteltetésben, hogy Dr. CsImre Úr társaságában kotorhatok a hóban az elkövetkező 24 órában (sőt, a fotókat is Ő készítette!).    

Nicolaus Copernicus eddig számomra a Nap központú világképéről volt nevezetes ("terrae motor - solis caelique strator"), munkát adva később Keplernek, Galileinek és Newtonnak. Azonban volt egy szép gótikus és téglából kirakott, teuton alapítású szülővárosa, amely a középkor során előkelő tagja volt a Hanza-szövetségnek (magas vízállás esetén a tengerjáró hajók idáig is felmerészkedtek, nem beszélve az árumegállító jogról...) is. Idén módomban állt vendégelőadóként részt venni a Nicolaus Copernicus Egyetem nemzetközi hetén - mindenféle skálafüggetlen piacmodellekkel és fertőzésekkel pusztítva az agysejteket :)

Igazából a fenti leírás csupán azért kellett, hogy Iminek betegyem ezt a két villamosos képet. Most, hogy örül, következzék a lényeg:

Csörög a telefon este, hogy menjünk driftelni a téli kikötőhöz. Valami hóféle derengett a délutánról, miszerint a Fasortitok átvétele során, mintha a futár háta mögött valóban fehérség lett volna, de akkor nem tűnt fel, mert a lengyeleknél úgy hozzászoktam ehhez, mint a gyér fűtéshez.

Nosza kicseréltem az elemeket az első fényszóróban, felpumpáltam a kerekeket, majd visszarohantam az átlátszó szemüvegért. Ezt követően óvatos visszaváltás 3-5-be, és kezdetét vette a finom suhanás a Szentháromság hófödte aszfaltján. Amikor nem hallani mást, mint a hó ropogását. Olykor finom fékezgetésekkel tarkítva a tapadás tesztelésére. Erős vonalzó-érzés - a hátsó kerék blokkolása elég jól működik, csak komoly csípőmozgásra kezd el mocorogni a fara. Emellett talán a fordítva (modorosan hátrafelé irányba) felrakott első félaszfalt gumi hatására az első fék most nem tépte ki a kezemből a kormányt (ezt csak később, ellenőrzött körülmények között próbáltam ki, álló helyzetből indulva). Havon és jégen ugyanis alapvetően tilos használni az első féket.

Imivel találkoztunk a szétgyalázott hattyasi átjáróban, elengedtünk két arra járó őzgidát, majd a fagyizó utcájában haladva felmásztunk a gátra. Fényszóró távolsági üzembe kapcsolása után hozzáláttunk az időjárási viszonyoknak megfelelő haladási technika elsajátításához. 2-5, parketta. A téli kikötőnél van egy jókora betonplacc, a nyomokból ítélve nem csak mi jártunk már arra. Itt illik visszaemlékezni azokra a régi szép időkre, amikor Gabesszal és Robival először drifteltünk a befagyott Gyopárosi tó jegén (miután korcsolyások alkalmazásával megbizonyosodtunk a jégpáncél teherbírásáról). Meg persze Cicavirág Orsiról, Anitáról és Bertáról, akik jó 10 évvel később megtanítottak korcsolyázni - immáron bicikli nélkül.

A kilencven fokos elfordulás szakszerű végrehajtásának gyakorlását követően elindultunk az árvízi emlékmű irányába a töltésen. Itt volt némi traktor-nyom, is, illetve rájöttem, hogyan lehet hógolyót szállítani a szarvakon. Amelyek aztán sajnos a Klinikák magasságában leestek. Ellenben képtelenség lett volna ellenállni a lezárt, de még el nem öntött, tehát szűz hóval borított Rakpart csábításának. Eme külső és belső kényszertől (bővebben: Sornette, D. 2006. Endogenous versus Exogenous Origins of Crises. In: Albeverio, S., Jentsch, V., Kantz, H. (eds.): Extreme Events in Nature and Society, Springer) vezérelve végig gurultunk a feszített víztükör mellett. Természetesen csak ama feltevés empirikus igazolását követően, miszerint hógolyóval lehet-e kacsázni egy fagypont közeli vízfolyás felszínén. Lehet.

Most, hogy elérkezett a novemberi és decemberi bájos viharok ideje (a 2009-es karácsonyi után ma is volt egy guszta villámlás vidékünkön), ideje megemlékezni arról, mit célszerű tenni ilyen esetben.

1. Axióma: Miután a kerékpárok az esetek túlnyomó többségében valami jól vezető anyagból állnak, nem egészséges rajtuk tartózkodni.

1. Axióma kiegészítése: A zivatart kísérő csapadék biztosítja, hogy karbon és egyéb kompozit kerékpárok utasai is legalább olyan jól vezessék a talaj irányába a culombokat, mint alumíniumból és acélból készült társaik.

Következtetés 1: Ha voltál olyan bohó és hagytad magad utólérni egy vidáman csattogó vihar által a pusztában, helyezd el járművedet az út szélén lévő árokba, míg tenmagadat a szomszédos árokba.

Következtetés 2: Imigyen, ha el akarod kerülni a "következtetés 1"-ben vázolt szégyenletes szituációt, kénytelen vagy lelkesen teperni, ha a vihar a hátad mögül jön. Mindez fokozottan érvényes azon esetekre is, ha a vihar nem hat óra irányából, hanem oldalról, esetleg szemből érkezik. Utóbbi esetben érdemes lehet mérlegelni az irányvektor korrekcióját.

Most képzeld el, hogy felpókozott a keróval nekiindulsz a síknak, hogy két hét alatt látogasd végig a vizsgaidőszak után országban szanaszét szaladt barátaidat. Avagy: hogyan menjünk el Orosházáról Kalocsára - Miskolcon és Várpalotán keresztül XD .

Igen, tisztelt Hölgyek és Urak ez már az első Nagy túránk írásos beszámolója - innentől kőkemény profizmus érhető tetten az abádszalóki, szolnoki és kalocsai hőskorszak után (mostanság nagyon rám jött ez a mesélgetés, biztos a milstory.blog.hu hatása ;) ). Tehát már az első napba belesűrűsödött pár defekt, számos szúnyog, némi navigációs hiba, egy alapos sárba ragadás és szolid kukoricásban szunyókálás.

"Fáradt Menyét" fedőnévre hallgató túránk -1. napján érkezett Flottánk Mozdonya Laci (okos, ügyes, házias) Orosháza kies határába. Ekkor még azért megállt közben valahol a Kiskunságban pár napra, de később már egy nap alatt dúrta le a 200++os kilós távot.

Miután körbesétáltattam a srácot a város körül (csak, hogy biztosan meglegyen a napi testmozgás), másnap cirka 5 óra alvás után pattantunk paripáink nyakába, hogy másnap megérkezzünk Szabolcsveresmartra Jani barátunkhoz. Meg az illendőség kedvéért felhívtuk Hajnikát, hogy ráébresszük közelgő várpalotai érkezésünkre (fő az alaposság). Vas Paripám ekkor élte fénykorát, a kalocsai utat már megtapasztalt Bike+ kerós táskát is újra varrtam előtte (ki is bírta az idei isztriai túráig...).

Alföldünk dél-észak irányban remekül járható, főúton egyedül egy 10km-es szakaszon kellett haladni Szeghalom és Körösladány között. Egyébként meg príma mellékutak várták a nagyérdeműt. Gyomaendrődig én voltam a révkalauz, miután azt az utat ismertem már a múlt évről. Orosháza és Nagyszénás között a dolog továbbra is remek volt, Nagyszénástól Kondorosig pedig kritikán aluli.

Lacinak itt sikerült megörökítenie a hajnali fényben fürdő lankás kukoricatáblába ékelt szeszfőzdét :)

A mostani húsz fokos novemberi napsütésben vicces dolog észt osztani arról, mi a teendő télen. Legalább lenne egy kis hó hozzá. Sajnos erre még várnunk kell (amíg ki nem akarok december elején vonatozni Lengyelországba), de azért szólok már én is, ha már CsImi és Tízpercbringa is posztolt a témában. 

A St. Angersben Lars mintha kukán dobolna, a "Some kind of monster" című nóta ellenben remekül összefoglalja a második félévén túlesett egyetemista életérzését (definíció: egyetemista az az (élő)lény, ami sikeresen túléli az első évet, egy évvel a felvételin történő megfelelés után...).

Eme album Cat-leány részére, Szolnokra történő visszaszármaztatása volt tehát az Abáltszalonnás túra utáni második tekerésem. Robi immáron külföldön főzőcskézett, a szél ellenben jó irányba fújt. Nagyszénáson ismét megálltam a benzinkútnál pumpálni, hogy utána megint ragaszkodjak a 13 kilométerenkénti megállás sajátos számolgatós rítusához. (Közgazdász vagyok ergo bármit el tudok számolni, főleg tűző napon, 30 fokban, zene nélkül haladva a Pusztában...) A keményre fújt gumikat jó alaposan sikerült meghajtani, a falu után alulról közelítettem a 30km/h-t. Aztán jött a sziszegés, és a gumicserére lehúzódás a Szellempályaudvarnál. Azt hiszem, ez az út győzött meg róla, hogy belsőt tilos reciklikálni - a betett foltozott belső ugyanis óramű pontossággal jelezte, mikor is kellene 13 km múlva megállni inni, enni, pumpálgatni. "pipirupii..."

Szolnokra eddigi életem során összesen csak kétszer tekertem, most 2003 nyarán és kesőbb talán 2006-ban egy Gombolyagos buli kapcsán.

Három kis halvány folt derengett előttem az úton. Egész jó ötlet volt feltenni a meglévő egy mellé még két villogót előre, amíg Robit vártam délután. 9 ledecskével így most meg tudom határozni, hol van az út széle. Hold sehol, csak a vaksötét. Őszintén szólva, gőzöm sincs, mennyi ideje hagytuk el Kecelt, a gyér forgalom fényében nem látni semmit az órából, megállni pedig nem akaródzik. Korábban éreztünk valami nádas fűszeres illatát, de az efféle információk csak a második alkalommal hasznosak. Robi meglehetősen jól bírja, szunyókálásában csak az zavarja meg, ha belém fut hátulról :) .