A rutin-túra olyan, mint a rutinműtét - amikor már azt hiszed, hogy n-edik nekifutásra már semmi újat nem fogsz tapasztalni, kiderül, hogy de. Jelen esetben a déli szellő surrant végig a könnyű léptű tünde módjára az Orosháza környéki gyepen olyan elegánsan, hogy talán az elmúlt évek leglassabb átlagát (20,4km/h) sikerült összehoznom 200-on :)
Eredetileg Lacival tekertünk volna Szekszárdra, majd Pepével a Fertő tó körül. Végül is felugrottunk az Asszonnyal Fehérvárra. Lelki szemeim előtt már láttam is, milyen szépen fogok levitorlázni Szegedig valami penge kis északnyugati széllel... Ahogy lenni szokott, az arrafelé időben kőstabil északi szél csak délire fordult, a nagy melegben pedig már várhatóak lettek az esti viharok. Szóval 180km-es táv törölve. Így jött az ötlet: Cobrázzuk már végig a 2004-es túra legkönnyebbnek tartott távját, a Biatorbágy-Fehérvárat! Ez így persze uncsi lenne, szóval beletettem egy kis Velencei tavat, mert életemben először előtte nap voltam benne. Tehát ez egy ilyen első felében kerósinfra méltatós, másodikban pedig pucoktúrásokon keresztülrágós poszt lészen.
Még a Nyugatiban sikerült összefutni a Kékszalag vitorlásversenyre induló nosztalgiagőzössel. A 109-es sorozatszámú mozdonyt állítólag 1917-ben gyártották. Miután áttekertem a Délibe (útközben birtokba véve a Margit-híd új kerékpáros nyomait) és felszálltunk a fehérvári vonatra, Kelenföldnél ismét találkoztunk ezzel a szerelvénnyel. Utána még meg is előzött minket a pusztában - de csak azért, hogy levideózzam:
Eredetileg azért szorongattam a fotógépet, hogy megörökítsem a pálya felújítását végző "ru-800 s" nagy dög gépet.
Holnap pedig:
Vega január 9-i indexes kommentjét tett követte: tegnap 9 után pontosan sok perccel végezvén a Lidérc alaposabb felpumpálásával, elindultunk tekerni Palicsra. Miután a nagyra becsült outis kollégám még nem járt a határ túloldalán, elérkezettnek láttam az időt, hogy megmutassam: igen is léteznek jó minőségű, nem agyonfoltozott utak ezen a szélességi körön is
Ha már az áprilisi szegedi CM-et sikerült kedvenc rendezőim számára hardcore alleycatté varázsolni, ideje volt végre kipróbálni, milyen is ez. A rendezvényt a szegedi programokban bővelkedő Fixeged rendezte - Cobrítával menni fixis rendezvínyre höhö. A feladat: tekerj el adott pontokra a városban, majd érj vissza: imádnivaló. Szóval sikerült odaérnem négy előtt a vitéz utcai Monoba regisztrálni, majd, mint kiderült, a start csak 5-kor került megejtésre. Szellő és hűvös idő stimmolt, csak, hogy ne legyen hiányérzetem. Rajtszámnak sikerült az ikonikus 42-t kipecázni - tudjátok: az élet, a világmindenség, meg minden.
101km, 4 óra
Felkelni 6:30-kor SZOMBATON, hogy széllel szembe kitekerjek Dorozsmára a Szélmalom túra kedvéért úgy, hogy egész héten 6 órákat sikerült csak aludni. Vega sem jött, szóval 6 körül kinyomtam az ébresztőt és szunyáltam 9-ig, ha már egész héten a Matlabnak meg az államvizsgáknak éltem. Ébredezés után aztán rájöttem, hogy igazából felesleges lenne az eredeti túraútvonalat követni, mert úgy Gárgyánig ismét széllel szembe kellene haladni. Fordított útiránynál ellenben a számomra egzotikus ruzsai vidék kerülne előre és a végén jönne a jó 40km-s finom rész a hátszéllel. A Forráskút-Zsombó kitérőt emberi számítás szerint ejtettem, mert ugyan minek cserélnék le egy príma aszfaltot valami göröngyös izéért. Élménykerékpározás, vagy mi a szösz.193,5km; tekerési idő: 8:52; 3:00-15:00; átlag: 21,6km/h
Tudjátok mennyi a különbség a 20-60km-es iskolakörözések és a 120km-nél hosszabb tekerések között? Hát, mint a Metallica Batteryje (szigorúan a szimfonikus albumról) és a Some Kind of Mostere esetében.
Battery (S&M):
Some Kind of Moster (St Anger):
Tehát nem csak az, hogy az egyiket Michael Kamen vezényelte, a másikon pedig már Robert Trujillo a basszusgitáros. Ha arra gondoltok, hogy az utóbbinál Lars kukafedeleken játszott, na akkor jó helyen jártok :D
A 180km közeli túránál egyszerűen arról van szó, hogy hajnalban szépen ráülsz arra a bicajra és jó 12 órán át nem száll le róla. A mostani alkalommal a cél Székesfehérvár volt a már kétszer bejárt Szeged-Kiskunhalas-Kalocsa (először Robival, másodjára Lacival), valamint az n-szer bejárt Kalocsa-Paks-Cece-Szabadbatyján-Székesfehérvár (először a Vas Paripával, először Cobrítával) összekapcsolásával. Együttesen olyan 220km, azaz több, mint az eddigi rekorder Szeged-Komádi távolság. Más kérdés, hogy végül "csak" Sárbogárdig jutottam, ami csak azért nem hurkaság, mert a 188km táv első 60km-én a hideg eső, a maradékon pedig a masszív szembeszél büntetett. Node, csak szép sorban.
Redundancia Bogárkák, redundancia. Szóval, ha az abszolúte semmibe vezető túra reggelén ráébredünk, hogy jé, a hátsó kerék bezony kissé lötyög, akkor várhatóan még 70km múlva is lötyögni fog. Tekintettel indulásom hajnali időpontjára, a kerósboltokat meg se próbáltam - átkompótoztam a folyón, aztán majd kímélem. 3km macskakővel, meg 10km rodeózós földúttal.
Mint láthattátok az elmúlt időkben, nem volt túl sok bejegyzés a blogon. Egyfelől, mert nem sikerült túl sokat tekernem, másfelől pedig folyton Orosháza-Szeged között ingáztam a 47-esen. A mai napon sikerült egy kis változatosságot vinni ebbe a monotóniába - a Szeged-Maroslele-Földeák-Békéssámson-Kardoskút kombináció beiktatásával. Tiszta sor, Tápénál a fél óránként járó komppal 130 pénzért átúszik az ember. Majd elzötyög a lelei leágazásig. Ott végiggurul a falut határoló úton, majd jobbra fordul a Makóra vivő útra. Ezt szépen felújították errefelé. Hamarosan következik egy leágazás Óföldeák felé. Nos, itt kezdődik a túra finomabbik része.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Ez a vidék számomra mindig is egzotikusnak számított - tekintve, hogy jobbára csak térképről ismerem. Az autópályáig az út rendbe lett hozva, az addigi 23km/h helyett most 27km/h-ig engedtem el abban az erős hátszélben Cobrítát, de nem éreztem különösebb vibrációt hátulról. Az M43 után erősen tapasztalt aszfalt fogadott, ami kanyarodott is! Óföldeák bejáratánál kék kút fogadott. Örömömet tüstént szertefoszlatta, hogy csupán egy funkcióját vesztett iparművészeti emlékbe botlottam (erre a kallantyú lenyomását kísérő "khááá" hang utalt). A falu szerencsére kellően közel van Földeákhoz, így a poszapokaliptikus benzinkút-rom után egyből találtam működő vízforrást. Alapos lefetyelést követően begurultam a faluközpontba térképet nézni. Mint kiderült, a "Makó-Igás" táblákat kell követni - ezek a kereszteződések melletti oszlopokra vannak tűzve.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
A lakott terület határán túl terül el a jókora, Földeák-Makó-Mezőhegyes-Tótkomlós-Kardoskút-Orosháza-Székkutas és Vásárhely által határolt SEMMI (+Száraz-ér), a közepén Békéssámsonnal. Szóval a vidék kb. autentikus képet ad arról, hogyan is nézne ki most Vásárhelytől keletre minden, ha Harruckernék és követőik nem telepítették volna újra az 1551-1552-ös (tudjátok: Temesvár, Szolnok, Eger) és 1566-os (Gyula, Szigetvár) török hadmozdulatokat követően elnéptelenedett vidéket. Emberre csupán a tanyák, Héjjahalom, a csomorkányi templomrom, Rákos és az általam most érintett igási puszta utal.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Célom ezúttal a Makó-Békéssámson közötti országút volt. Ez a műtárgy ugyanis roppant érdekes képződmény. Makóról még szép kétsávosan indul, majd itt-ott picit rövidül. Földeáknál én már másfélsávos-magyartarka (=hol kevésbé foltozott, hol túlságosan) állapotban lelem, felújításra várva.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
A gyengébb idegzetűek az igási fogadó után még Bogárzó irányába elmenekülhetnek Makó felé, míg a többiek számára kisvártatva garantált a vese és fogkő mentes jövő: 3km-nyi tömény macskakő következik. Élvezzétek:
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Eddig úgy csak-csak sikerült kikímélni azt a hátsó futót, innentől már valóban csak a Shimano agyban lehetett bízni. Kibírta. Egyébként gyönyörű vidék, balra pofás kis lápos, jobbra zöldellő szántók, csendes szomszédok. Valamint feszület az úton elpusztult felnik, küllők, kerékagyak, tengelyek, csapágygolyók és egyebek emlékére.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Ezt követően az ember határozottan megörül a katzekövet felváltó földútnak. Sőt: még választhatunk is: lent megyünk az alsó földúton, vagy fölül a töltés tetején. Miután anno Gergővel ott mentünk, most is felmásztam oda. A minőség egyébként ugyanaz, csak ennek szebb a színe.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Végül tadamm, civilizáció.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Békéssámson sajátos helyen fekszik. Ha alaposan körbenézünk, láthatjuk innen Orosházát, Tótkomlóst, Vásárhelyet csak azért nem, mert a buckák eltakarják. Az már más kérdés, hogy az említett települések legalább 15km-re helyezkednek el - ellenben tutira nincs olyan csodás pipacsosuk a határban, mint ami itt van!
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Az ivókútról és gesztenyés főutcáról nem is beszélve.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Ezt követően ismét fel volt ajánlva a választás: mehetek a hazai viszonyok között jó országúton Vásárhely, vagy Tótkomlós felé. Vagy a kissé meghasznált földúton Pusztaközpont irányába, érintve a pipacsos Fehér-tó vidékét.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Köhécselő hátsó kerekemmel természetesen ezt választottam. Gyönyörű. Voltak hatalmas gólyák, meg egyéb fehér és ragadozó szárnyas lények, csak sose várták meg, mire előszedtem a fotógépet. De a pipacs az maradt.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
A Fehér-tó ellenben átkapcsolt nyári üzemmódba. Echte szikes tó módjára fogja magát és alámerül, helyet adva a sótűró füves réti társulásnak. Hajni bizonyára sok-sok abszcizinsavat találna bennük.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Némileg elbizonytalanodik az ember a keresztútnál. Ugyanis ez vezet egyenesen tovább.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Ez pedig jobbra.
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Térképet persze nem hoztam magammal, előző este memorizáltam a műholdfotókat. Ott meg nem volt kanyar, így járt utat járatlanért hagytam el. Kisvártatva megérkeztem Pusztaközpontba (igen, ilyen nevű település valóban létezik!) - a fotón a Kardoskúti múzeum látható. És egy tehén :D .
 |
| From Szeged_Foldeak_Bekessamson_OH |
Jobbra fordulás után meseszép aszfalton gurulunk Kardoskútig, hogy útba ejtsük az itatót. Az éheseket a kicsivel odébb található étterem és kocsma szolgálja ki. Majd begyújtottam a rakétákat és 36-38km/h-val zúzattam egészen Orosháza közepéig. 72km, 3:15 alatt
A hátsó kerék emlékére pedig szóljon a Black Sabbath Paranoidja.
Az idei tavasz eléggé a lustulásról szólt - ami főleg kontrasztos a szorgos tél után :) . Így aztán Lacibácsi péntek 13-án megmutatta, hogyan is értelmezi Ő az "Antihurka tréninget". Hát, mit mondjak, úgy végig lettem zavarva Cobrítán padlógázzal a Szeged-Kübekháza-Makó-Tápé körön, hogy valósággal megörültem, amikor kiterülhettem a Tisza partján a kompra várva. Vasárnap nem volt mit tenni: Lidércre fel, és megmutattam: igen is meg lehet szorongatni a vonatot Szeged-Orosháza között. Jófajta hátszéllel sikerült összehozni a 31km/h-s átlagot odafelé (a lakott területeken kívül 36-38km/h volt az utazó), visszafelé a préripálya fátlan részén meg 26-28km/h széllel szemben. Majd az Orosházán a Lidérc vázára szigszallagozott palacsintát fogyasztottam el vacogva a vásárhelyi állomáson vonatra várva - hirtelen nagyon lehűlt az idő és egy jókora esőfelhő ácsorgott Szeged irányába...
Ezek után tegnap estig kellett várnom, hogy végre ismét valami közöm legyen az aszfalt kellemesebbik részéhez: íme a várva várt algyői ipari utas kör rajza:
Mert persze olyan könnyű kigondolni, hogy júj, majd munka után este kiugrok egy körre, csak aztán már nyolc körül tamtamoznak is a giliszták, meg csattognak a villámok, meg egyéb lustusz kitekattusz. Ámde tegnap sikerült, minek következtében végigpirítottam a Rakparton, majd a Felsőtiszaparton. Majd Tápén. Ezt követően az utolsó pillanatban kikerültem az út szélén kérődző páros ujjú patást. Majd fel az M43-asig, rá az autópályával párhuzamosan futó MOL szervízútra a Híd felé. Itt mondjuk idővel kénytelen voltam visszafordulni, mert a távolban valami kamiont pakoltak jókora dolgokkal és épp nem voltam nyitott a kommunikációra. Szóval visszavált, megfordul, padlógáz, váltó fülét visszahajt vázzal párhuzamos állásba, utazási 32km/h-t felvesz. A biztonság kedvéért elmentem a telefontorony irányába is, majd ráfordultam a csoffadtabb kis szervízútra, ami vissza vitt Tápéra. A kecske még mindig az úton mélázott. Majd végig a rakparton. Addigra már teljesen besötétedett, és meg a végére értem a Karib tenger kalózai 2 zenei anyagának. Hát igen, a muzsika élvezetére a legmegfelelőbb hely a kerékpár. A koncert helyszíne után...
Összességében 28km, 31km/h-s átlaggal.
Most, hogy lezajlott életem első 200 főre tervezett, ámde végül 600-ra sikeredett tömegrendezvénye, ideje átadni a tudást az ifjonti generációknak – „hadd okuljanak ebből az okonáim, ha valamitül egyszer majd megszaporodok”.
A folyamat két részre bontható: egyfelől a dolog érdemi része: útvonal meg a biztosítás. Másfelől van az érdemtelen, „ádminisztrátív” része, ami biztosítja, hogy a tömeg (és a rendezők) kellően emelkedett állapotban emeljenek a Városháza előtt. Így aztán két részre szedem a dolgot, az első posztban a finom részét, a másikban az undormány-kotormány részét mesélem el.
Első epizód: Útvonal és biztosítás – a Finom rész
Adott ugyebár egy 200-300-400 fölé konvergáló létszám a Facebúúkon, miközben 12 biztosításra jelentkező önkéntes cincog a zsebben. Optimista becslések szerint a Facebúúkos jelentkezéseket el lehet osztani kettővel (végül fel kellett szorozni kettővel), míg a rendezők száma konstans. Flottánk örökös mozdonya, Lacibácsi, erre mondaná azt, hogy ez is olyan „Gáboros” szervezés lesz: minimális erőforrásból lőni mozgó célpontra.
Először is Dr. Imibácsi készített nekünk egy szép, 10km-nél hosszabb, a rakpartot és két hidat tartalmazó útvonalat a városban, ami lehetőség szerint minél heterogénebb és forgalmasabb (elvégre demonstráció meg tömeg). Mellette meg lett szavaztatva a nép, hogy ugye április 22-ét akarják-e, elvégre az a Föld napja (meg utána héten már Dubrovnikban vagyok). Aki egyetemista, annak a hét eleje és a nap vége a jó, aki pedig nem, annak meg a hét vége és munkaidő után. Radical-t könnyebb az előbbieknek, szervezett CM-et pedig az utóbbiaknak szervezni.
Miután a résztvevők száma mutat valamiféle bizonytalanságot és elaszticitást, a rendezvény a Critical Mass és az alleycat sajátos egyvelegét öltötte magára. Kedd délután összegyűltünk a rendezők jelentős hányadával, és először is megnéztük, a fő csomópontok hány embert igényelnek (hány stopvonalat kell tartani). Így lett egy marék 4 fős és másik marék 2 fős kereszteződésünk. Innentől létrehoztunk 4 csapatot (Alfa, Bravó, Csárli és Delta, avagy Alfa, Béla, Cékla és Deltoid), akik elméletileg felszabadulván képesek áthelyeződni a tömeg elé és újabb kereszteződést zárni le. Tehát egy-egy kereszteződés nincs hosszabb ideig lezárva negyedóra-tíz percnél. Miután rendezőim Istenkirály kategóriába esnek és a tapasztalatuk alapján már fekvő nyolcas szintűek, szépen csoportokba osztódtak, és szvsz jobban tudták, hogy mi a feladatuk, mint én a n00b szervező.
A rendőrség a dolog tervezési részéhez nem igazán tett hozzá, vagy legalább is ellenvetésük nem volt. A lámpákat szerették volna kikapcsoltatni, ámde 15 perces sárga villogtatásokért a város 20 pontján össze-vissza nem lettem volna megdicsérve a lámpás cég részéről. Ami még csütörtökön felmerült, hogy az „ádminisztratív” szakaszban egyfelől elvérzett a Rakpart (merde!), illetve, hogy csak egy sávban mehetünk. Bertalan híd esetében mindez jókora feladat lett volna Alfáéknak.
Csütörtök délután maroknyi rendezővel végigtekertünk gyorsan az útvonalon, hogy ismerkedjünk vele. Ez után egy árnyas parkolóban finomítottuk a lezárás tervét – pici pöttyökkel jelöltük be, ki hova állna. Ezt másnap reggel térkép formájában ki is küldtem a csapatoknak, meg indulás előtt oda is adtam – aztán gőzöm sincs, hogy a nagy rohanásban mire tudták használni (illetve valószínűleg számukra triviális dolgokat rögzítettem benne…).
Miután már nem volt mit tenni, délután kettőkor kiültem a Dóm térre és vártam (meg vágtam a 200 matricát, amit vettem, hogy az asszony osztogathassa). Illetve összeaplikáltam a sisakomat a fekete-zöld parókámmal, valamint felöltöztettem a Cobrítát plakátba. Indulás előtt pontosan 5 perccel befutott Dova is, így a rendezők másik felének is lett mellénye. Illetve meg-meg állva a mezőny mellett, teli tüdőből megkértem a résztvevőket az egy forgalmi sáv tartására, a járdázás és villamossínezés hanyagolására, valamint a mentők-tűzoltók átengedésére. Rendőreink pedig megleptek 4 db frissen mosott rendőrautóval – szemben az eredetileg ígért kettővel. Öröm és boldogság. Miután a rendezők az élre keveredtek, illetve sikerült a záró rendőrautót bemutatni a záró kerékpárosnak, nagyot üvöltve elindult a menet. Csapataim szétszóródtak, így onnantól csak a vázra erősített taktikai térképen és a telefonon gyorshívóba rakott törzsfőnökökön keresztül tudtam, mi történik. Gondolkoztunk távrecsegőn is, de végül is ezért van a telefon.
A tömeg meglepően jól viselkedett, nem járdáztak, egy sávon mentek, és nem előzték le a felvezetőt – tehát semmi zergling-attitűd. Jómagam tartottam valami 13-15km/h-s tempót (elfelejtettem felcelluxozni a zsebemben lévő km órát) az előttem guruló fekete rendőrségi VW mögött, miközben imádkoztam, hogy a terv végrehajtható legyen. A Dugó térnél a Bravó csapat eléggé centizve érkezett be. Ettől már tartottunk előtte is, mivel a menet kellően szét lett húzva az egy sávozás miatt, így Robiéknak elég kevés idejük volt átlibbenni a Bécsi krt-Szent3ságtól ehhez a körforgalomhoz. Gáborék az Alfában ellenben ügyesen a helyükön voltak az Annánál (lévén már az Aradi térnél szabadultak). A Kossuth sugárúton néztük, hogy miért nem mennek Rókus felé a villamosok, mire kiderült, hogy valami okosgyerek épp akkor bizonyosodott meg arról, hogy az elővárosi terepjáró oldala villamostámadás ellen nem véd. De legalább a mi utunkat nem torlaszolta el. Az öröm és boldogság a Nagykörúton ért: főrendőrünk itt már a felezővonalon ment, amit mi jókora kihagyással már úgy értelmeztünk, hogy viselkedhetünk optimális macska módjára – azaz kitölthetjük a rendelkezésre álló teret. A Csongrádinál ez a probléma fel sem merült, miután itt az út kiszélesítése után sem festették át négy sávosra az utat (pedig elvileg azért épült az általunk március elején letakarított kerósáv). A rend őrei látnivalóan élvezték a feladatot: lehetett gyorsítani, villogózni, integetni. A Rózsa utcán már a szembeforgalmat is félrepakolták :) . Itt volt még egyébként a legdrámaibb pillanat: már csak egy utcányira voltunk a József Attilától, amikor megérdeklődtem Gábortól, hogy merre járnak. Erre kirobbannak az orrunk előtt 10 méterre és bevágtáztak a kereszteződésbe. A Szilléris rákanyarodás előtt nem értem el a Csárli csapat vezetőjét, így a másik tag számát kellett menet közben a vázon lógó térképről bepötyögni, majd felhívni. Lényegében már ott voltak, de az út görbülete miatt nem lehetett látni. A Bertalan előtti kereszteződést a Delta Force jó alaposan lezárta és úgy is tartotta, amíg fel nem mászódtunk a hídra. Én igazából itt fogtam fel, mennyien is lehetünk. Főrendőrünk ugyanis akkor állt meg előttem, amikor a végzáró autó is fent van a hídon. Hát jóval a folyón túl, úgy a lefelé harmadánál álltunk meg. Szóval volt mindjárt két emelés is. A versenykerósok mellettem könnyebben emelgettek – de nehogy azt képzelje valaki, hogy CM-re majd a Lidércet fogom vinni?!
Azt igazából nehezen tudtam elképzelni, hogyan fog a tömeg egy sávra zsugorodva ráfordulni a Népkert sorra. A félreállított szembejövők eme dilemmámat idejétmúlttá tették. A hídon mondjuk jött szembe egy akárhányas troli, de ezt szépen tovább lehetett engedni (némi üvöltés kíséretében – TROOOLIIIIIIII!!!). Állítólag a Belvárosi hídon megint elsiettem az emelést. Itt mondjuk már az egészen mi tanyáztunk, szóval az alján elég nehéz volt rájönni, fent van-e a vége. „Minden út bringaút!”
.jpg)
Azt hiszem, a Széchenyi téren és a Híd utcán okoztuk a legnagyobb rumlit – össze-visszadobált autók fogadtak minket, és végül a Városháza előtt sikerült emelés közben értelmesen elmondanunk a CM aktuális üzenetét („Gyors, kényelmes és biztonságos kerékpározást Szegeden” – meg azon kívül is…), megköszönni a rendezőknek és a rendőrségnek a fantasztikus biztosítást, a tömegnek a részvételt, illetve némi pikirtséggel a Városházának az engedélyeket.
Utána visszahömpölyögtünk a Dóm térre, főrendőrünknek futtában megköszöntem a segítséget (utána írtam ám e-mailt is!). Majd akik még átjöttek, azokkal emeltünk kettőt. Az elsőnél mondjuk leszakadt a kormányra szigszallagozott orbitális méretű környalóka. Ezt az asszonynak szántam, ha már a Delta csapatban trolikat, villamosokat meg egyéb népelemeket moderált az elmúlt másfél óra során. Így a második emelésnél a tömeg megúszta az újabb szózatot tőlem, mert a nyalókát a számban fogtam. Ezt követően adtam valami furcsa interjút (eredetileg Atommal ugráltunk Dr. Imi háta mögött, aztán kedvenc jogászunk rájött, hogy ha már én vagyok a szervező és kivételesen kéznél vagyok, akkor beszéljek már én – ez lett belőle :D :D ). Majd pedig fotózkodás a Dóm előtt.
Mit lehet erre mondani? Csak kell ilyet csinálni szeptember 22-én is!
Először úgy indult, hogy csak teszek egy kört Tiszasziget felé. Aztán, ha már ilyen szép oldalszelem volt a gáton, csak nézzünk már el Kübekházáig hátszéllel. Egyébként sem szeretem azt az uncsi szőregi konstrukciót, úgy meg fel tudok menni Klárafalvára és majd vissza zötyögök a gáton. Aztán persze csak rájöttem, hogy gáton zötykölődni sem poén, meghát egészen Makóig is el lehet ám vitorlázni! Minek következtében volt szerencsém látni Nagyfa fényeit @ night.
 |
| From Makó kör 93km |
Mi a teendő 20-30km/h-s északnyugati szél esetén? Nem kertelek: kerózni KELL. Egy éve felvonatoztam Kistelekig és úgy fúvattam le magam. Most gondoltam, megpróbálom széllel szemben, á la hegy-szimulátorban. A Nap is kellemesen sütött, pitymákol a zsendice, szóval előástam a szemüveget és elindultam kifelé a Cobrítával a 47-esen. A járműválasztás okaként a betervezett gáti szakaszt és az indulás előtt elfogyasztott kínai csilis csirkét tudnám felhozni. Meg azt, hogy el ne punnyadjak már itten azon a könnyű bicajon.
Az Univerzum egyik ökölszabálya, hogy bármi kerül a kezembe, előbb-utóbb tank lesz belőle - lásd Vas Paripát és Cobrítát.
A definíció szerinti tankság akkor következik be, ha a jármű bármilyen időjárás mellett alkalmas napi 180km megtételére -10 foknál melegebb időben és ennek során képes több napi ellátmány továbbítására, miközben szervízigénye 1000km-t meghaladóan jelentkezik.
 |
| From 4. és 5. nap Pula - Vrsar |
A fentiek eredményeképpen létrejövő jármű tehát valami relatíve kicsi, fordulékony, igénytelen és legfőképpen többfeladatú izé, ami a redundancia miatt némileg lassú is. Mindig is kíváncsi voltam tehát arra, hogy milyen lehet egy olyan keró, ahol az optimalizálás csak a sebességre irányul.
Ha már ilyen szép idő volt, tegnap tekertem egy istenit az új felnis Lidérccel. Előbb kigurultam Tápéra (az alapjáratos 29km/h-n leelőztem három versenykeróst...), majd az ipari utakon fel a 47-esre, majd az algyői hídra. Eredetileg végig a 47-esen akartam menni, de nem akartam bohóckodni a József Attilás gyalogos darálón (=továbbra se tanultam meg lassan menni). A híd után egyből ráfordultam jobb kéz felől a gáton vezetett útra. A Tiszánál kihúzták a dugót, mert az ártéren összerottyant egybefüggő jég virított a korábbi víz helyén.
